Eörsegh - Őrség

Őrségi plébániák - az Őrség felekezeti viszonyai a XIX. században

2012-01-01T12:23:00.000-08:00

Az őrségi falvak népe az 1500-as évek második felében protestáns hitre tért. Az ott élő "őslakosok" hitüket - kevés kivétellel - mind a mai napig megtartották. Hodos és a Kapornak a XVII. század végén evangélikussá lettek, a többiek megmaradtak reformátusnak.
1732-ben Rosty István vármegyei alispán erőszakkal foglalta el az Őrség templomait és átadta azokat a katolikusoknak. Gyors ütemben kialakították az Őrség katolikus egyházi közigazgatását, amely kisebb változtatásokkal tovább működött a Szombathelyi Egyházmegye megszervezése (1777) és a türelmi rendelet (1781) után is.

A kercai plébániához 1820-ban és 1879-ben is a következő falvak tartoztak:
Kerca, Bajánháza, Szerdahely, Felsőszombatfa, Szomoróc
1820-ban az öt faluban mindössze 56 katolikus élt, közülük 30 Kercán. 1879-re a kercai katolikusok száma 17-re csökkent. Ebben az évben is mindegyik faluban a reformátusok voltak többségben, de három faluban jelentősebb számban éltek evangélikusok is. (Szerdahely - 50 fő, Bükalja - 20 fő, Szomoróc 20 fő)
Fontos megemlíteni, hogy bár a világi igazgatás szempontjából Szombatfa (ma Magyarszombatfa) egy községnek számított, az egyházi igazgatás szempontjából Alsőszombatfa a veleméri, Felsőszombatfa a kercai plébániához tartozott.

Veleméri plébánia: A következő települések tartoztak ide: Alsószombatfa, Gödörháza, Velemér, Métnek
A Métneki major lakóinak többsége katolikus volt. Alsószombatfán és Veleméren szinte mindenki református, Gödörházának a reformátusok mellet 1879-ben volt 30 evangélikus lakója is.
Velemér jogilag önálló plébánia volt, de már az 1800-as elejétől a kercai plébános látta el.

Hodosi plébánia: A következő települések tartoztak ide: Hodos, Domonkosfa, Gerencséróc, Jánosóc, Kapornak, Kotormány
Jogilag önálló plébánia volt, de a kercai plébános látta el. Jánosócon és Kotormányban 1820-ban és 1879-ben sem találtak egyetlen katolikust sem. Domonkosfának 1820-ban 20, 1879-ben 30 katolikus lakója volt.
1879-ben Kotormány lakóinak fele evangélikus, fele református. Máshol az evangélikus alkották a többséget. 1879-ben Hodoson 40 református élt (a lakosság kb.13 százaléka)

Őriszentpéteri plébánia: A következő települések tartoztak ide: Őriszentpéter, Dávidháza, Kondorfa, Senyeháza, Szalafő. A plébánia híveinek többségét a kondorfai katolikusok alkották. Őriszentpéteren 40-50 katolikus élt (az összlakosság 5-6 százaléka), a többi településen ennél is kevesebb. Szalafőn 1879-ben a 450 reformátis mellett 170 evangélikus is élt. Az abszolut számot tekintve az Őrségben Hodos után itt élt a legtöbb evangélikus! Kondorfán 1820-ban még a lakosság 20 százaléka volt református és evangélikus, a protestánsok aránya 1879-re 12 százalékra csökkent.

Nagyrákosi plébánia: Beosztott települések: Nagyrákos, Csöde, Iklód, Ispánk, Pankasz, Pácod, Ramocsa, Szatta. 1879-ben Nagyrákoson, Csödén és Kerkáskápolnán a lakosság kétharmada református, egyharmada katolikus volt. Jelentősebb számban éltek még katolikusok Pankaszon, de ott ebben a korszakban az arányuk nem érte el 15 százalékot.

Szőcei plébánia: Az un. történelmi Őrségből csupán egy település, Szaknyér tartozott ide. Az itt élők 60-65 százaléka református, 30-35 százaléka evangélikus volt. A plébániához tartozó Őrimagyarósdon evangélikusok éltek, Szőcén pedig nagyobb részt katolikusok. Hegyhátszentjakabon 1879-ben alakosság kb. 60 százaléka katolikus, 28 százaléka evangélikus, 12 százaléka pedig református volt.

Az un. történelmi Őrség falvaiban a XIX.században a katolikusok aránya nem érte el a 8 százalékot. A katolikus népesség nagyobb részét az uradalmi majorokban (Kerkáskápolnai major, Métneki major, Haricsai major) élők alkották. Katolikusok voltak a malmok bérlői, az uradalmi erdészek, a hivatalnokok egy része és a század elejétől fel-feltűnő vándorcigányok. Egyedül Nagyrákoson élt néhány olyan katolikus család, amely régi őrségi famíliának tekinthető.

Hodos lakosságának 80 százaléka evangélikus volt, de többségben voltak az evangélikusok Kapornakon is, Félig evangélikusnak számított Kotormány is. Említésre méltó számban éltek még evangélikusok Szalafőn, Szerdahelyen, Bükalján, Szomorócon és Szaknyérban.

A történelmi Őrség falvait tekintve - három kivételével (Hodos, Kapornak, Kotormány) - a reformátusok mindenhol többségben voltak. Sőt ez az összefüggő református tömb túlnyúlt a történelmi Őrség határain.
A következő települések tartoztak ide:
Ispánk, Kisrákos, Szaknyér, Nagyrákos, Pankasz, Iklód, Pácod, Csöde, Szatta, Kerkáskápolna, Ramocsa, Péntekfalu, Németfalu, Alsőszenterzsébet, Felsőszenterzsébet, Dobrafölde, Szentgyörgyvölgy, Márokföld, Szécsiszentlászló, Velemér, Gödörháza, Magyarszombatfa, Szerdahely, Bükalja, Szomoróc, Kerca, Dávidháza, Senyeháza, Bajánháza, Őriszentpéter, Szalafő.
E tömbhöz sorolható még Nemesnép, ahol a lakosság 40 százaléka református volt, valamint Viszák és Pusztaszentpéter.
A felekezetek közötti arány a század folyamán nem nagyon változott. Ami megfigyelhető: a "peremtelepüléseken" (Pusztaszentpéter, Viszák, Kondorfa) a reformátusok aránya érezhetően csökkent.

Sökfák (sőgfák) az Őrségben

2011-11-13T09:46:00.000-08:00

A sökfa az őrségi reformátusok fejfája. Általában tölgyfából készített egyszerű sírjel, amelyen cifraságot alig találunk. A felirat csak az elhunyt nevét és életkorát tartalmazza, a díszítés legföljebb csak egy vésett csillag vagy néhány rovátka. Vannak sökfák, amelyeknek a felső részét süvegszerüen alakították ki. Nevét is innen kapta, a sökfa eredetileg süvegfa lehetett. A sökfa (sőgfa) elnevezést csak az Őrségben értik, bár ma már itt is inkább csak az idősebbek használják.

Bajánsenye - Kotormányi temető

Kercaszomor - Kercai református temető

Kercaszomor - Szomoróci temető

Magyarszombatfa

Szerdahely / Središče

Szerdahely / Središče - evangélikus "fedeles" kereszt, református sökfa, katolikus kereszt a régi ravatalozó mellett

Velemér

További információk az őrségi sökfás temetőkről:

- Református sökfák Kercaszomoron és Szerdahelyen (youtube)

- A régi őrségiek nem állítottak kopjafát

Őrök, Őrség, őrségiek - egy tájegység körülhatárolásának nehézségei (1. rész)

2011-08-11T06:43:00.000-07:00

Az Őrség régi történelmi és néprajzi tájegység. Ha definiálni akarjuk határait, gyakran nehézségekbe ütközünk, szűkség-megoldásokra kényszerülünk. Azt mondjuk, hogy „szűkebben vett Őrség”, „tágabban vett Őrség”, „történelmi Őrség”, sőt „földrajzi értelemben vett Őrség”.

Vegyük sorra az Őrség definíciókat!

Őrség = az a terület, ahová államalapító őseink a határ védelme céljából őröket telepítettek. Az őrök kiváltságokat élveztek.

Ez a meghatározás csak kiegészítésekkel fogadható el, mert őrök és őrfalvak az Árpád-korban nem csak a ma Őrségnek nevezett területen voltak, hanem a határ mentén máshol is. A mai Őrség területén kívül, de annak közelében őrök éltek pl. Szentgyörgyvölgyön és a Zalalövő melletti (a ma már önálló településként nem létező) Pacsán.
Több olyan határ menti tájegységhez, kistájhoz köthető néprajzi csoport is van, amelyik a történeti adatok és saját hagyományai szerint is őrfeladatot látott el.

Ilyenek pl.

- a Felsőőr-vidékiek

- a Búr-mezeiek (a Kiskárpátok és Morva folyó közötti területen)

- a tízlándzsások a Szepességben (saját közigazgatási szervezetük is volt, a tízlándzsás szék)

- a túrmezeiek (turopoljeiek) Zágrábtól délkeletre

- a székelyek, illetve egyes csoportjaik

Őrség = az a terület, amelyet a régi időktől fogva így neveznek.

Ez a meghatározás csak első olvasásra tűnik ostobaságnak. Hogy nevezhették volna másképp az Őrséget, mint Őrség? A probléma itt a következő: Az Őrség kifejezést – jelenlegi ismereteink szerint – csak a XV. században kezdték használni, tehát akkor, amikor az őri kiváltságok jelentős része már megszűnt. Az elnevezés még a vasi-zalai határvidéken sem fedi le mindazokat a területeket, ahol az Árpád-korban őrök éltek. E definíció szerint nem része az Őrségnek pl. Szentgyörgyvölgy, pedig ott ma is az őrök, maguknak időközben nemesi rangot szerzett utódai élnek. Ezt a meghatározást alkalmazva a XV. század vége és a XIX. század közötti időszakra vonatkozóan egy viszonylag jól körülhatárolható területet kapunk, amelynek földrajzi központja Őriszentpéter. (A XX. század elejétől az Őrségnek nevezett terület egyre bővül, határai pedig elmosódnak.)

Őrség – az a terület, amelynek lakói önmaguk közül őrnagyot és esküdteket választottak, tehát bizonyos belső önkormányzattal rendelkeztek.

E megoldás szerint az Őrség azon falvakat jelenti, amelynek lakói részt vettek az őrnagy megválasztásában. Az eredmény így egy az előbbivel nagyjából azonos, talán attól kicsit kisebb terület. A központ mindig ott volt, ahol az őrnagy lakott. Az időszak, amit a rendelkezésre álló források alapján figyelembe vehetünk, meglehetősen rövid, mindössze 200 – 250 év. Az őrnagyról az első konkrét adat a XV. század végéről származik, a XVIII. század elejétől kezdődően pedig, bár az elnevezéssel még egy ideig találkozunk, az őrnagyot már nem tekinthetjük az őrségi autonómia megtestesítőjének.

E meghatározást figyelembe véve az Őrség falvai közé a következő települések sorolhatók:

Szalafő, Őriszentpéter, Ispánk, Nagyrákos, Kisrákos, Iklód, Szaknyér, Pankasz, Pácod,

Szatta, Kerkáskápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormány, Hodos, Kapornak, Bükalja, Szomoróc, Kerca.

……

Folyt. köv.

Írni-olvasni tudók az Őrségben 1869-ben

2011-07-14T07:26:00.000-07:00

1869-ben részletes felmérés készült a Vas megyei népesség írni-olvasni tudásáról. A 7 évesnél idősebb lakosokat írták össze, külön a férfiakat és a nőket.
Vas megye mai közigazgatási területére vetítve a férfiak 61.0, a nők 37.5 százaléka tudott írni és olvasni. A Körmendi járás területén ez az arány 48.2, illetve 26.4 százalék volt.
Az írni-olvasni tudók aránya a kemenesaljai evangélikus községekben volt a legmagasabb, de az Őrség református falvainak többségében is meghaladta a megyei átlagot.

Az írni-olvasni tudók aránya a férfiak körében:
(A "rangsor" első 77 települése, a 406-ból. Több olyan település is akadt, ahol az írni-olvasni tudó férfiak aránya 5 százalék alatt volt.)

Sorszám	Település	Férfiak	Nők
	Boba	91.2	82.9
	Nemescsó	88.0	68.4
	Kiscell és Pórdömölk	84.8	45.8
	Kőszeg	83.3	69.9
	Szombathely	82.9	62.1
	Kőszegdoroszló	82.1	45.6
	Vármellék (Sárvár)	81.9	62.2
	Nemesmagasi	81.4	60.0
	Meszlen	80.9	62.1
	Szentgotthárd	80.6	70.5
	Magyarkeresztes	80.3	51.0
	Egyházashetye	79.7	62.8
	Pornóapáti	79.7	65.7
	Terestyén	79.6	77.5
	Merse	79.4	68.1
	Kemeneskápolna	78.7	39.8
	Ispánk	78.7	56.8.
	Nagysitke	78.6	42.0
	Ivánegerszeg	78.6	61.6
	Nemeskocs	78.2	42.6
	Csánig	78.2	60.2
	Káld	78.1	51.0
	Kemenesmihályfa	77.4	73.3
	Acsád	77.0	43.2
	Nagyrákos	76.9	52.2
	Sárvár	76.9	60.7
	Őriszentpéter	76.6	56.2
	Rábakovácsi	76.6	52.7.
	Szergény	76.4	47.0
	Pápoc	76.2	39.9
	Borgáta	76.1	43.5
	Kiscsömöte	75.6	35.9
	Tokorcs	75.5	48.2
	Jánosháza	74.5	55.6
	Velem	74.0	35.2
	Kőszegszerdahely	73.8	31.2
	Alsószeleste	73.7	47.5
	Nemeskolta	73.6	48.4
	Kerca	73.0	23.0
	Vönöck	72.9	47.5
	Hidashollós	72.7	64.8
	Alsómesteri	72.6	43.8
	Németszecsőd	72.5	60.0
	Sári	72.5	45.7
	Karakó	72.2	31.3
	Németkeresztes	72.2	34.7
	Körmend	72.1	40.9
	Nagysimonyi	72.0	43.5
	Kisrákos	71.9	38.1
	Hegyfalu	71.8	48.6
	Molnaszecsőd	71.1	48.3
	Kotormány	71.0	35.7
	Bárdos	71.0	39.4
	Felsőszilvágy	71.0	43.0
	Inta	70.7	48.7
	Dávidháza	70.4	27.5
	Répceszentgyörgy	70.4	56.3
	Csempeszkopács	70.3	72.2
	Szentmiklósfa	70.2	53.3
	Jákfa	70.2	52.9
	Gór	69.9	37.4
	Kemenessömjén	69.8	56.6
	Izsákfa	69.7	33.2
	Pusztarádóc	68.8	54.7
	Kissomlyó	68.4	38.6
	Szalafő	68.2	44.3
	Pórmagasi	68.1	46.5
	Bajánháza	67.9	32.6
	Csénye	67.7	59.0
	Kisköcsk	67.2	32.5
	Nagyköcsk	67.2	45.5
	Csönge	66.7	41.2
	Senyeháza	66.4	37.2
	Szatta	66.3	16.0
	Kecskéd	65.9	39.2
	Ság	65.5	40.6
	Rádóckisújlak	65.4	31.0
	Pankasz	65.1	33.3
	Nemeskeresztúr	64.7	29.0

Írni-olvasni tudó nők az Őrség falvaiban:
(A "megyei rangsor" első 50 települése. Akadtak olyan települések is, ahol egyetlen írni-olvasni tudó nőt sem találtak.)

Sorszám	Település	Férfiak	Nők
	Boba	91.2	82.9
	Terestyén	79.6	77.5
	Kemenesmihályfa	77.4	73.3
	Csempeszkopács	70.3	72.2
	Szentgotthárd	80.6	70.5
	Kőszeg	83.3	69.9
	Nemescsó	88.0	68.4
	Merse	79.4	68.1
	Pornóapáti	79.7	65.7
	Hidashollós	72.7	64.8
	Kisfalud	48.0	64.8
	Egyházashetye	79.7	62.8
	Vármellék (Sárvár)	81.9	62.2
	Szombathely	82.9	62.1
	Meszlen	80.9	62.1
	Ivánegerszeg	78.6	61.6
	Sárvár	76.9	60.7
	Csánig	78.2	60.2
	Nemesmagasi	81.4	60.0
	Németszecsőd	72.5	60.0
	Csénye	67.7	59.0
	Ispánk	78.7	56.8.
	Kemenessömjén	69.8	56.6
	Répceszentgyörgy	70.4	56.3
	Őriszentpéter	76.6	56.2
	Jánosháza	74.5	55.6
	Pusztarádóc	68.8	54.7
	Szentmiklósfa	70.2	53.3
	Jákfa	70.2	52.9
	Rábakovácsi	76.6	52.7.
	Nagyrákos	76.9	52.2
	Szaknyér	63.6	51.7
	Magyarkeresztes	80.3	51.0
	Káld	78.1	51.0
	Inta	70.7	48.7
	Hegyfalu	71.8	48.6
	Nemeskolta	73.6	48.4
	Molnaszecsőd	71.1	48.3
	Tokorcs	75.5	48.2
	Alsószeleste	73.7	47.5
	Vönöck	72.9	47.5
	Szergény	76.4	47.0
	Pórmagasi	68.1	46.5
	Kemenesszentmárton	59.3	46.0
	Kiscell és Pórdömölk	84.8	45.8
	Sári	72.5	45.7
	Kőszegdoroszló	82.1	45.6
	Nagyköcsk	67.2	45.5
	Szalafő	68.2	44.3
	Őrimagyarósd	62.4	44.1

Régi őrségi nemzetségek - 7. - a Baján család

2011-06-12T13:29:00.001-07:00

A Baján névvel először 1428-ban találkozunk, amikor az Őrség egyik települését „Bayanfiwandrashaza in districtu Ewrseg” (Bajánfiaandrásháza az Őrség tartományban) néven említik. Tehát ebben az időszakban a falu névadó birtokosa már nem maga Baján, hanem a fia, András volt. A településnév nevét 1453-ban Bayanhaza (Bajánháza) formában említik, ez az elnevezés marad fenn egészen napjainkig. (Így rövidebb és feltehetően korábbi névforma rögzült.) A településnek és a nemzetségnek is nevet adó Baján az 1300-as évek végén élhetett. A XV. század elején a Baján személynév családnévvé vált, így a több mint 600 éves múlttal rendelkező őrségi Baján nemzetség történetének kezdete jól dokumentálható.

Az őrségi Baján családok „ősi fészke” tehát a mai Bajánsenyéhez tartozó Bajánháza.

Az 1550-es urbárium bajánházi Baján (Bayan) Jánost és Baján (Bayan) Lászlót nevét említi.
1629-ben az őrségi esküdtek között találjuk a bajánházi Baján (Baÿan) Mihályt.

1659-ben Bajánházán Baján (Baian) Mihály és Baján (Baian János), Nagyrákoson pedig Baján (Baian) Mártonné neve szerepel az összeírásban.

A Baján név később Őrség más településein is elő-előfordul., így pl. az 1700-as évek elején Pankaszon élt Baján Péter, aki 1732 körül valószínűleg Somogyba vagy Zalába költözött.

A Baján család név a XVIII. században magáról Bajánházáról eltűnt ugyan, de az ősi család leszármazottainak egy része ma is az Őrségben él.
1864-ben, amikor Pesty Frigyes összegyűjtötte a település neveit, a helyi adatközlők két név esetén is arra hivatkoznak, hogy az a egykor itt élt Baján családhoz kötődik.
A falu neve "a régi öregek fennmaradt állításai szerint, régebben Baján nevű lakosáról neveztetett, melyet ma is visel."
A falu határában lévő egyik völgyet, akkor még Baján-völgynek nevezték, amely "hajdan Baján birtokosé lehetett, és mint feljebb említtetett, ezen birtokosról vehette nevezetét a község, de most ilyen család elő nem fordul."

Bajánháza helynevei 1864-ben (blogbejegyzés)

Az őrségiek fellépése a juh és kecsketartás ellen

2011-06-05T12:33:00.000-07:00

Az őrségi állattartásról az 1600-as évek elejéig visszamenőleg viszonylag pontos adataink vannak. A „öreg marhát” (ökör, tehén, borjú, ló) többször is összeírták, kimutatva, hogy melyik településen, melyik portán hány van belőlük.

A „sertés marhára” és az aprójószágra vonatkozó források már nem ennyire részletezőek.

Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy a legfontosabb haszonállat a szarvasmarha volt. Igavonásra a szegényebb tehenet, a kicsit jobb körülmények között élők ökröt használtak. Lovuk csak a tehetősebbeknek volt. Jobbágyi szolgáltatásként rendszeresen kötelezték őket hosszú fuvarra, ez akár az Őrségből Grácig tartó több napos utat is jelenthetett. Ezt az utat ökrökkel, ritkábban lovakkal tették meg.

A török hódoltság idején a kötelezően beszolgáltatandó adók és „ajándékok” között általában borjú szerepel. A töröknek adott „ajándékként” a sertés szóba sem jöhetett. Az őrségiek juhot, kecskét nem tartottak, sőt a juh és kecsketartást kifejezetten ellenezték. Ennek oka az volt, hogy véleményük szerint a birkák tönkre teszik a réteket és marhalegelőket. 1732-őt követően, amikor sokan Somogyba szöktek, a Batthyányiak több településen is allodiális birtokokat, majorságokat alakítottak ki. (Ebben az időszakban jöttek létre pl. a kerkáskápolnai majorok.) A majorokba birkanyájakat is próbáltak telepíteni, amihez pásztorokat Zalából hívtak.

Az őrségiek az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején is igen határozottan léptek fel a birkatartás ellen. Előbb a földesurat kérték, hogy falvaikba ne hozzanak birkákat, majd a felsőbb hatósághoz fordultak panasszal.

Egyértelmű ígéretet nem kaptak, de a dolgok végeredményét tekintve a birkanyájak mégis kívül rekedtek az Őrségen.

A juh és a kecske a jobbágyfelszabadítás után sem vált őrségi állattá.

"A szőlőpásztor fizetését kiszettük, a rentánsokat feljelütük" - Kerkáskápolna hegyközségének jegyzőkönyvei (1832 - 1922)

2011-05-07T13:08:00.000-07:00

Kerkáskápolna történetének érdekes és értékes dokumentuma az 1832-ben készült hegyközségi szabályrendelet és az 1832 és 1922 között vezetett hegyközségi jegyzőkönyv.

A szőlőhegy a falutól északnyugatra volt, közel a bajánházi határhoz. Az 1858-ban készült kataszteri térkép itt két csoportban összesen 16 boronából készült présházat ábrázol. A Nagy-hegy nyugat – keleti irányban húzódó pincesorán akkor a tulajdonosok a következők voltak: Krizsay István, Krizsay József, Avas József, Bata József, (?), Zsoldos Ferenc, Markó Mihály, Bicsák János, Avas Sándor és Avas Bálint, Avas Dániel, Krizsay József, Németh György, Keserű József. A Nagy-hegytől kicsit délebbre, a faluhoz kicsit közelebb volt egy észak déli irányú pincesor is, amit Kis-hegynek vagy Belső-hegynek neveztek. Itt a tulajdonosok: Póczak János, Simon Gábor, Törő Dániel. Voltak olyan szőlőtulajdonosok is, akiknek a területén a térkép készítésének idejében nem áll pince. (Természetesen ők is a hegyközség tagjai voltak.)

A hegyközség élén az elöljáróság állt, amelynek vezetője a hegymester volt, a többi tisztségviselő elnevezése alkalmanként változott. Évente legalább egy alkalommal - Szent Márton nap környékén - hegygyűlést tartottak. Ekkor jegyezték be a jegyzőkönyvbe az elmúlt évben történ olyan kihágásokat, amelyekért hegyközségi szabályrendelet (az „articulus”) szerint büntetés járt. Ilyentájt számoltak el a szőlőpásztorokkal is. Voltak évek, amikor tavasszal is volt hegygyűlés, sőt néhányszor soron kívüli összejövetelre is sor került.
A hegyközség autonóm testület volt, amely szinte az egész falut képviselte, hiszen majdnem mindenkinek volt szőlőbirtoka is. A faluban egyetlen nemes család élt, a Krizsay, de a szervezetben nekik sem voltak előjogaik.
A jegyzőkönyv jól tükrözi a birtokosok közötti alkalmi egyenetlenségeket, súrlódásokat is. Pl. 1887-es bejegyzésből kiderül, hogy a hegyközség közös költségeihez csak a régi birtokosok járulnak hozzá, az újak nem. Az utolsó hegygyűlésre valószínűleg 1895-ben került sor, a következő időszak bejegyzései már csak a birtokosok egymás közötti elszámolásáról szólnak. Az 1900. évi bejegyzés Kerkáskápolna község "volt szőlő birtokosait", az 1901. évi pedig "kerkáskápolnai hegységi érdekeltséget" említ.

A jegyzőkönyvbe az utolsó bejegyzést 1922-ben írták be. A hegyközség erre az időszakra végérvényesen megszűnt. Ma már egyetlen présház sem áll az egykori szőlőhegyen..

A hegyközség elöljárói voltak:
1840 - Markó József öreg hegymester (= főhegymester), Keserű István hegybíró ( = alhegymester), öreg Avas János, Bata Ferenc, ifj. nemes Krizsay János, Németh György, Szabó János, Szép János esküdtek

1857 - Avas János hegymester, Keserű József vicehegymester, Szabó Ferenc hegybíró, Bata József jegyző, Koczor Ferenc, Krizsay János, Krizsay József esküdtek

1869 - Markó Mihály hegymester, ifj. Avas Dániel hegybíró, Koczor Ferenc, Németh Dániel, Krizsay János öreg, Póczak Gábor, Szabó Ferenc esküdtek, Krizsay Gábor, Simon Gábor hegyhajdúk.

1887 - Németh József hegybíró, Avas Dániel elöljáró, Avas János, Balogh József, Póczak Gábor, Simon Gábor, Szép Gábor esküdtek

Néhány bejegyzés a jegyzőkönyvből

1834.

Az Szent Márton napi Hegygyűlés mely tartatott ilyen móddal.

Szabó János kertzai lakos kifizetődött 6 forint 30 krajcárral (….)
Tóth Péter házánál [lakó] Ábrahám Istvánné Simon Ferenc szőllejében barack lopáson tapasztaltatott. Büntetése az articulus szerint 4 Forint. Fizetetlen.
Császár István zsellérje vasárnapi napon gazdája szilvafáját megrázta. Tekintvén az elöljáróság nyomorult özvegyi sorsát, az articulus értelme szerint vele nem bánt. Semmi büntetése.
Ifjú Avas János Votegh János szőllő szénáját ( = szőlőben lévő szénáját) elvitte. ….. Büntetődött egy Forintra.
Votegh János felesége azt adta elő, hogy hallotta, hogy Avas Mihály azzal kérkedett, hogy [olyan] korai répapalántát vitt, mely volt Berkes Jánosé. Büntetése 4 Forint.
Avas József felesége a szőlőpásztor által szőlőlopáson tapasztaltatott. Büntetése egy Forint.
Tóth Péter szőlőpásztor restal (=? restanciája) 40 krajcár. Az articulus olvasáson nem jelent meg, büntetődik.

A Kápolnai Hegy érdemes elöljárósága a senyeházi nagyharangra adakoztak öt forintokkal. …

Ládába készpénz tétetett 3 Forint

1835.
- Votegh János verekedésen tapasztaltatott Dora Józseffel, mely büntetlen maradt.
- N. (= Nemes) Krizsay János cselédje Németh György pincéje üstökje alól hordót hordtak el. Kérdés alá vonatik.

- A szőlőpásztor fizetését kiszettük [kivettük a ládából], a rentánsokat feljelütük (= a restanciával rendelkezőket és a rendszabályok ellen vétőket feljegyeztük), a pásztor fizetését Keserű István kezére adtuk. A ládában maradt 5 Forint és 2 krajcár

1882, május 22.
Rendkívüli hegygyűlés tartatott, a gyepük megvizsgáltattak.
Avas Dánielé ... egészen rossz volt, Krizsay Sándoré ugyancsak rossz, Zsoldos Ferenc mellékgyepüje ugyancsak rossz. Póczak József a birtoka végében a kapuját nem csináltatta meg, a hegy mellett levő birtokára az átmenetet sem kapuval sem ággal el nem látta, egészen pusztán tartva tartja. A hegy keleti oldalán levő Avas Dániel megyésségével közös gyepü teljesen elpusztíttatott. A bemenetre használt hácskó kidöntetett ..... Az elintézés tovább halasztatott.

Őrségi angyalcsinálók

2011-04-15T12:41:00.000-07:00

Az Őrség történetéről szóló írások többsége az ott élők erényeiről és a dicső múltról szól.

Csupán egy-két tanulmány érinti az 1860 és 1930 közötti évtizedekre jellemző „disszonáns jelenségeket”.

Pl.
- 1860 után az őrségi reformátusok körében radikálisan csökkent a születések száma. Az Őrségben éppen úgy jellemző volt az egykézés, mint az Ormánságban. Az Őrség falvainak népessége ezzel együtt nem csökkent jelentősen, mert megindult a beáramlás a szomszédos, relatíve túlnépesedett területekről pl. Tótságból.

- 1860 előtt alig fordult elő, 1880 és 1914 között viszont kifejezetten gyakori halálok volt az öngyilkosság.
- Sokak betegségévé vált az alkoholizmus.

Annak biztosítása érdekében, hogy a bírtok egy kézben maradjon, gyakorivá vált a tiltott magzatelhajtás, az angyalcsinálás.
1894-ben Senyeházán pattant ki „gyermekelcsinálási” ügy, aminek sajtóvisszhangja is lett. A Vasmegyei Lapokban megjelent írás csak senyeházi nők elleni nyomozásról tudósít, de a botránynak a későbbiekben több, mint 30 (!) lány és asszony lett az érintettje, nem csak Senyeházán, hanem Dávidházán, Kercán és Szentpéteren is. A cikk "felbujtóként" egy cselédlányt említ, de a perbe fogottak többsége birtokkal rendelkező gazda felesége vagy lánya volt.

„Őrségi csendélet

Bűnben fogantatott és bűnben nevelkedett naggyá az a senyeházi cselédlány, aki február 20-án azzal dicsekedett, hogy ő most igen könnyen vált meg a terhétől, nem úgy mint az előbbi alkalommal, midőn sokat kellett szenvednie. Legjobb meggyőződése szerint ajánlotta az ő jótevőjét barátnőinek, hogy majd ezek is annak segélyét vegyék igénybe és nem fogják megbánni, ha az ő jóakaratú tanácsát elfogadják. A senyeházi bábának is tudomására jutott ezen szóbeli reklámcsináló és miután tapasztalta, hogy az ő szülésznői gyakorlata minél inkább kevesbül, a vétkes cselekedetek esetei pedig egyre tágabb tért foglalnak, panaszos feljelentést tett ezen esetre vonatkozólag, amelynek eredménye az lett, hogy február 24-én négy nő lett bekísérve a szentgotthárdi járásbíróságra és ezen kívül még 8 nő ellen folynak nyomozások.” (Vasmegyei Lapok 1894. március 18. 4.p.)

Hodos régi templomának pusztulása

2011-03-21T13:52:00.000-07:00

Részlet Horváth Ferenc kercai plébános "Hodos - Kerca - Velemér plebániák története" címmel 1912 körül írt feljegyzéséből.

A templom a plébánia birtok szélén állott, az 1808-ki Canonica Visitatio szerint torony nélkül és téglából rakott szószék s 4 padon kívül meg a Szent Erzsébet oltáron kívül a templomban semmi sem volt található; illetve a templom mellett állott a harangláb 2 haranggal.
Végzetes volt az 1826. év, amikor augusztus 1-én, a délelőtti órákban a templomtól éjszakon közelben levő lakóház Visontay-é egy pásztorlány vigyázatlansága miatt meggyulladt és a templom a fából épült plébánialakkal együtt a tűz martaléka lett, annál is könnyebben, mert szalmával fedettek voltak. Patrónus hiánya és a katolikusok csekély száma miatt többé föl sem épülhetett.

Két ízben kísérlettem meg a romokból újra egy kis kápolnát legalább állítani, de sikertelen volt minden törekvés; segélytámogatást nem nyerhettem.
Egy legvégső kísérletem volt 1879-ben, midőn Wágner Károly a hodosi korcsma tulajdonosa 600 forintot ajánlott egy kápolna építésére a meglevő anyagból, én pedig a szükséglendő faanyagot ajánlottam, mégis kellett volna költségvetés szerint még 800 forint. Már a fát kifaragtattam a jó remény fejében, és mivel a hiányzó összegre semmi kilátásunk nem nyílott a részben már avulni kezdő fát potom áron kellett eladni, hogy munkadíj némileg kárpótolva legyen. Így maradt romokban a templom naponként pusztuló fala, míg végre1893 VII. évben a téglaanyag árverésen püspöki engedély mellett 60 forintért eladatott s kamatozásra tőkésítve lett s így a templom alapja 300 forintra emelkedett. 1900-ban a templom hely s tér 480 korona s így a templom alap tőkéje lett 1152. 24 fillér. Mely összeg az egyház hivatal által kezelve kamatozik
A bontás, úgy az alapfal kiásása idejében, naponként jelen voltam, figyelemmel kisérve mindent, nem fordul-e elő valami régiségi lelet. De semmi más nem jött a felszínre, mint egy 175 cm hosszúságú, 5 lapra faragott szürke kő …. (!)… ily alakban, melynek előlapjaira domború †kereszt volt faragva. Ez a lelet és a falbontásakor feltűnő nagy mennyiségű téglatörmelék, mert alig 12 ezer jó tégla került ki belőle – biztosan engedett következtetni arra, hogy e hodosi templom már 12-ik században épülhetett az itt közelben levő s már korábban elpusztított kolostor maradványaiból, mert az a kereszttel jelölt kő a bejárat (vagy portálé) oldaloszlopa lehetett, teljes biztossággal megállapítható volt.

Domonkosfa falutörvénye - 1651-ből

2011-02-23T03:20:00.000-08:00

Mi Nádasdy Boldizsár és Darabos Gáspár egyező akaratból ide Magyarósdra* jövén, mivelhogy az mi damakosfai jobbágyaink között sok veszekedések voltak, hogy ennek utána ilyen veszekedés ne legyen közöttök, ilyen rendet szabtunk:
- Legelsőben választottuk a falu bírájának Szabó Andrást, az mellé tizenkét esküdtet. úgymint Póczak Mártont, Szabó Istvánt, Kóczán Tamás, Sebők Mihályt, Kóczán Balázst, Gál Pétert, Sebők Balázst, Sebők Mártont, Póczak Balázst, Sáncza Mártont, Márkus Gergelyt, úgyhogy ezután az mi veszekedés lenne közöttök, törvényesen eligazétsa a falu. Négy foréntig szabadsága legyen az falunak az egymás ellen való bírságlásra.
- Lélekmondás** nélkül ellegyenek, négy forént bírsága legyen.
- Az asszonyember, ha a falu böcsülete ellen szól, egyszer intse meg a falu, ha másszor is engedetlen lenne az faluhoz, pilingerbe*** tegyék, délig tartsák ott.
- Az kik penig az falu szabad útját elfoglalták, az falu reá menjen, igazétásba vegye, az mint azelőtt volt.
- A falu bírája házánál kalodát tartson, 12 forint bírság alatt. Azt ki megérdemli, beletétesse.
- Annak felette, hogy ezideig sok húzás-vonyás volt rajtok a borárultatás miatt, húsz forént bírság alatt hagytunk, vetettünk frangot**** jobbágyaink között, hogy senki bort ne áruljon közöttök ezután. Az ki penig a fölvett frangot felbontaná, hát tartozzék a falu bírája esküdtjeivel együtt húsz foréntig éré marháját elvenni az földesura számára.
- Ha penig a falu híre***** nélkül az polgár az földesurához menne panaszolni, 4 forint legyen az bírsága.
Kárban az marhákat nem szabad megölni, hanem behajtsák, az kárt megböcsüljék, megelégítsék róla.

Az melynek nagyobb biztonságára adtuk ez levelünket damakosfai jobbágyinknak, kezünk írásával és pecsétünkkel megerősétvén, az igazságnak állandó voltáért.

Anno 1651, 3 die July.

* Ma Őrimagyarósd. Itt "adták ki" a rendeletet.
** Szitkozódás, a másik "lelkének" emlegetése. Pl. "Beste lélek, kurafi"
*** Pellengérbe
**** Rendelkezést hoztunk
***** A falu tudta nélkül

Régi őrségi nemzetségek - 6. a Bita család

2011-01-02T06:16:00.000-08:00

Valószínűleg a ma is az Őrségben élő Bita család őse volt „Őri Bito” (Bithou de Evr), akit egy1335-ben keltezett oklevél említ. Bitóháza vagy más néven Miskefalva (Bythohaza alio nomine Miskefalua) a középkorban a Lugos patak közelében (Hegyhátszentmártontól délre) állt. A település a XVI. század végén elpusztult, de helye az erdőben azonosítható, a területet ma is Miske néven ismerik.

A Bita család központja a XVI. századtól kezdve Felsőrákos (mai nevén Kisrákos) volt, a falu központját ma is a Bita szerként ismerik.

1550-ben urbárium szerint az Őrségben csak Kisrákoson éltek Bita nevűek. Az összeírásban Bita (Bytha) Bálint, Bita (Bytha) Mátyás és Bita (Bytha) Balázs neve szerepel. 1729-ben Bita (Bitta) Mihály, Bita (Bitta) Tamás és Bita (Bitta) György kisrákosi és Bita (Bitta) János ispánki családfőket említik.

A kisrákosi Bita Mihály és az ispánki Bita János 1733-ban a Somogy megyei Orciba költöztek. (Utódaik ma is Somogyban élnek.)

A Bita meglehetősen ritka családnév. A Magyarországon élő Bita nevűek jelentős része az őrségi Biták leszármazottja.

Óri Bitót (Bithou de Evr) említő oklevél (DL 103257) a Magyar Országos Levéltár honlapján:

Bithou de Evr

Elpusztult a szomoróci öreg hárs

2010-12-29T12:46:00.000-08:00

A december elején esett hó letörte a szomoróci temető öreg hársfájának mindegyik ágát. A fa elpusztult, az ágak beborították a régi temetőrész teljes egészét. A kislevelű hárs 170-180 éves lehetett, valószínűleg egyidős magával a temetővel. Azt, hogy mikor temettek ide először, nem tudjuk egészen pontosan. 1844-ig használták a Szent Viszló templom maradványainál lévő régi sírkertet. A kercai református temetőt ebben az évben nyitották meg. A fárához tartozó többi település feltételezhetően már valamivel korábban külön temetőt alakítottak ki. Ennél fogva szomoróci és a szerdahelyi temetőkben valamikor 1830 és 1840 között lehetett az első temetés. A Szomoróc nyugati végén lévő sírkertet néhány évtizedig a szomoróciak és a bükaljaiak közösen használták. (Az 1800-as évek végén Bükaljának is lett külön temetője.) A fa mellett állt korábban a régi, boronafalu halottasház, amelyet az új ravatalozó elkészülte után lebontottak.

Szomoróci öreg hárs - 2010 nyarán

Szomoróci öreg hárs - 2010. december 22.

Őrségi járás

2010-12-17T11:40:00.000-08:00

Az Őrségi járás, mint Vas (vár)megyei közigazgatási területi egység 1800 és 1848, majd 1860 és 1872 között létezett. Központja Őriszentpéteren volt. Az Őrségi járás megszervezésére, illetve visszaállítására a későbbiekben is többször történt kísérlet, de a kezdeményezések sikertelenek maradtak.

Az Őrségi járáshoz az alábbi települések tartoztak:

1. Bajánháza, 2. Belső Rákos*, 3. Dávidháza, 4. Domokosfa, 5. Gödörháza, 6. Hodos, 7. Jánosfa, 8. Ispánk, 9. Ivántz, 10. Kapornak, 11. Kertza, 12. Kerkás Kápolna, 13. Kotormány, 14. Külső Rákos**, 15. Magyarósd, 16. Morátz***, 17. Pankasz, 18. Senyeháza, 19. Szalafej, 20. Szatta, 21. Szaknyér, 22. Szent Jakab, 23. Szent Márton Rába****, 24. Szent Péter Őri, 25. Szerdahely, 26. Szombatfa, 27. Szomoróc és Bükalla*****, 28. Szőtze, 29. Velemér, 30. Viszák

(A településnevek az 1835-ben használt írásmód szerint.)

* ma: Nagyrákos

** ma: Kisrákos

*** ma: Felsőmarác

****ma: Hegyhátszentmárton

***** Szomorócot és Bükkalját az Őrségi járás falvainak felsorolásakor közigazgatási szempontból egy községnek tekintették. Bükkalját 1886-ban Domonkosfához csatolták, Szomoróc 1942-ben Kercával egyesült.

Régi őrségi nemzetségek - 5. - az Őr (Eör) család

2010-12-02T02:50:00.000-08:00

Az Őrségben élő és az Őrségből elszármazott Őr (Eör) nevűek szerencsés helyzetben vannak. Nevük egyértelműen utal az őri státuszra. A név első említése az 1500-as évek első feléből ismert, tehát viszonylag késői, de egyértelműen jelzi, hogy viselője az őrök leszármazottja.

1548-ban jegyzik fel Őrmihályháza nevét. A település Kotormány keleti szerével azonosítható. Két évvel később, az 1550-es urbáriumban csak Kotormányszeg neve szerepel. Itt Őr (Ewr) Gergelyt és Őr (Ewr András nevét említik, Szalafőn pedig Őr (Ewr) János neve szerepel.

Az Őr nevűek jelenléte Kotormányban a XVI. századtól egészen a legutóbbi időkig kimutatható. Így például 1659-ben Őr (Eőr) András, 1697-ben Ör Ádám, 1729-ben Őr (Eör) Bálintné, Őr (Eör) Jánosné és Őr (Eör) Balázs nevét említik.

Az Őr név a XIX. század elejéig csak alkalmanként és átmenetileg tűnik fel más településeken /pl. 1666 Őr (Eör) György hajdú – Szalafő/, de szinte biztosra vehetjük, hogy ők is a kotormányi /őrmihályházi/ Őrök leszármazottai

Az Őr nem tartozott a népes családok, ma sem túl sokan viselik ezt a nevet.

Szalafői völgyek - helynevek a Pesty Frigyesnek küldött jelentésben (1864)

2010-11-26T12:59:00.000-08:00

" ..........................................
A község neve Szalafő, lakossága magyar. A község onnan vette nevét, hogy a Szala a határában kezdődik. Mivel pedig az egész határ hegy és völgy, ahol több völgyek összejönnek, abból ered a Szala folyó vize [de] csak akkor, amikor az eső bőven esik, száraz időben a víz már szűkölködik.

- Téli nyugotról jön egy völgy, mely neveztetik Gyöngyösi völgynek, a hegytetőn vannak szántó földek, melyek neveztetnek Nyíresi földeknek.

- Ugyan másik völgy jön Tótság felől, mely neveztetik így Hegyi völgynek [az itteni földek] neveztetnek Pigyerszeri utcamelléki földeknek, ennek tájékán e név alatt legelő is van.

- Másik völgy neveztetik Árkok alatti völgynek, amely részén legelő van az Cser-völgynek neveztetik, a hegytetőn szántóföldek [vannak], amelyek neveztetnek, Árkok fölötti földnek.

- Negyedik a Hétemi völgy, mely kezdődik a Tótság felől, a Fekete tónál, a tót határszélen, melynek szűkes lapján rét van, mely Hétemi rétnek neveztetik. A hegytetőn és az oldalon puszta legelő és csepötés.

- Az ötödik völgy, mely Nyárkai völgynek neveztetik, az néhol szántóföld, néhol rét, néhol árkos, nyárkás.

- A hatodik völgy Kiskút völgy tájékának neveztetik.

- A hetedik a Söprüsdi völgy, mely északon a kondorfai határnál kezdődik, többnyire csádés legelő, melyben közben-közben szántóföld van. Ezek Söprüsdi völgy tájékának neveztetnek.

- Nyolcadik a Cig völgy, melynek lapján egészen szűk völgy van – haszontalan néhol sovány agyagos szántóföld, mely Cig völgyi oldalnak neveztetik.

Nagy úti szántóföldek, melyek Úti földeknek neveztetnek – néhol rossz legelő, néhol agyagos szántóföldek.

Cser völgy, melynek lapja … pusztás, sovány legelő.

Ezen völgyágak a Szalába futnak bele. A Szala melletti szűk lapon rét van, melyek Szala melletti rétnek neveztetnek.

Alsó telek, szántóföld, öreg szántóföld, kevés rét van benne a Szala mellyékén.

Horváth György völgyoldal, mely a szentpéteri határszélen van."

(A Pesty Frigyesnek küldött levélen nem szerepel aláírás.)

Jugoszláv érvek Szomoróc elcsatolása mellett

2010-11-11T13:49:00.000-08:00

1919. augusztus 12-én Szomorócot megszállják a Szerb – Horvát – Szlovén Királyság csapatai. A falu egészen 1922. február 9 –ig jugoszláv megszállás alatt marad. A két és fél éves időszakot a 1920 nyarán csupán egyetlen napra szakítja meg a szomoróci felkelés. Azzal, hogy mivel indokolták, indokolhatták a jugoszlávok a falu megszállását, az általam ismert tanulmányok egyike sem foglalkozik.

Egyáltalán, föl tudtak-e sorakoztatni érveket Szomoróc Jugoszláviához csatolása mellett??

A válasz: igen, lehettek ilyen érvek. A jugoszlávok kihasználhatták annak következményeit, hogy Szomoróc az előző században (hozzávetőlegesen 1828 és 1889 között) közigazgatási szempontból bizonytalan helyzetben volt. Ebben az időszakban Bükalja és Szomoróc összevonását tervezték. A birtok-összeírásokban a két község együtt szerepel. 1848-ban Bükalja és Szomoróc együtt állít nemzetőröket. 1844 után, egy darabig a bükaljaiak is a szomoróci temetőbe temetkeznek.

Bükalja és Szomoróc összevonására végül mégsem került sor, Bükalját 1889-ben Domonkosfához csatolták. (Szomoróc 1942-ig önálló maradt.)

A II. katonai felmérés Kercát és környékét ábrázoló szelvényei 1853-ban készültek. Ez a rendkívül fontos térkép nem tartalmazza a Szomoróc feliratot. Szomorócot Bükalja részeként jeleníti meg. A II. katonai felmérés felhasználásával készített katonai térképeket még a XX. század első évtizedeiben is használták.

A II. katonai felmérésnek ez a részlete Szomorócot és Kerca nyugati szélét ábrázolja. Szomoróc helyett a felirat: Bükallya

Ebben az időszakban készült Magyarország első, korszerű kataszteri felmérése is. Az 1:2880 méretarányú térképeken az egyes földterületeket (parcellákat) a művelési ág megjelölésével, a tulajdonos nevének feltűntetésével ábrázolták. E térképek is nagyon hosszú ideig használatban voltak. A kataszteri nyilvántartások még a XX. század elején is erre a térképre épültek.

1858-ban Bükaljáról és Szomorócról közös kataszteri térkép készült. Az, hogy két községről együtt készítsenek térképet csak ritkán fordult elő és csak akkor, ha az egyesítés már folyamatban volt. (Az Őrségben pl. Kisrákosről és Iklódról készült közös térkép.)

Tehát a két legrészletesebb és legfontosabb térkép Bükalját és Szomorócot egy településként ábrázolja, sőt a katonai térképen a Szomoróc név nem is szerepel.

A jugoszlávok valószínűleg érvként hozták fel, hogy - a térképek szerint – Szomoróc Bükalja része, Bükalját pedig 1889-ben Domonkosfához csatolták. Ha a Trianoni Szerződés következtében Domonkosfa az SZ-H-Sz Királyságház tartozik, akkor oda kell tartoznia Szomorócnak is.

Ezt az érvelést támasztja alá az is, hogy 1919 augusztusa és 1922 februárja között a jugoszláv közigazgatás Szomorócot nem tekintette önálló településnek, hanem Domonkosfa részeként kezelte.

Őrségi nemesek

2010-10-31T12:12:00.000-07:00

Az Őrség nemeseiről nem könnyű egy blogbejegyzés nyújtotta keretek között írni. Mégis indokolt, mert e témakörben az elmúlt évtizedekben alapvető tévedések jelentek meg nyomtatásban és az interneten egyaránt. Az őri kiváltság nem járt együtt nemesi címmel és nemesi előjogokkal. Az őrök közössége szolgálataiért cserébe mentesült a földesúri terhek alól. A várrendszer kialakulása után a határvédelemben már nem volt szerepük. Az őrök egyes csoportjai nemesi címhez jutottak (pl. a szentgyörgyvölgyiek). A mai Őrség területén élők közül csak nagyon kevesen lettek nemesek.

Alább az un. „történelmi Őrség” falvainak nemességéről lesz szó. Ez a nagyjából másfél tucat települést magában foglaló történeti-földrajzi egység a XV – XVI. századra alakult ki. Azt a területet jelöli, amelynek lakói azt követően is, hogy az „őri megbízatásuk” megszűnt, rendelkeztek még bizonyos szervezeti autonómiával. Így a mai fogalmaink szerinti Őrség azokat Őriszentpéter környéki településeket jelenti, amelyek az 1600-as évek végéig saját elöljárókat (őrnagyokat) választottak. Az őrök szervezete ("önkormányzata") nem az egyik napról a másikra szűnt meg, hanem lassanként tűnt el A XVIII-XIX. század fordulóján már csak az emléke élt. A XIX. század eleji őrségi "autonómia törekvések" a régi hagyományokra épül. Ebben az időben az őrségiek egyes csoportjai - félig illegálisan - ismét próbálkoztak az őri szervezet létrehozásával, de a szervezeti folyamatosság nem kimutatható. A cél az őrségiek "régi királyok" óta tartó szabadságának elismertetése volt. Tehát gyakorlatilag az, hogy az őrségiek sem nem nemesek, sem nem jobbágyok, hanem szabadok. Az ősi szabadság nem egy-egy családot, hanem az őrök közösségét, illetve azok utódait illette volna meg. Az 1700-as évek végén többször is összeírták, melyik családokat tekintik ősi őrséginek. A cél nem a nemesi múlt bizonyítása volt, hanem a családok régi eredetének kimutatása. Az őrségi társadalom kulturális értelemben már a XVII. századtól polgárosult társadalomnak tekinthető. Iskoláik voltak, volt saját értelmiségük (papok, tanítók, közülük elszármazott ügyvédek). A "belső hierarchiában" nem nagyon volt jelentősége annak, hogy valaki közülük nemes vagy jobbágy.
Az Árpád-korban az őrök lakta terület ennél jóval nagyobb volt, mint a mai Őrség. Így például őrök laktak Szentgyörgyvölgyön, Pacsán (ma Pacsa-hegy – Zalalövő része), Őrimagyarósdon és Csákányban is.

Az Őrség falvaiban jelenlévő nemesek (nagyjából a nemesi cím megszerzésének sorrendjében):

Fölnagy, Sáska, Nemes rokon családok – az egyetlen olyan nemzetség az Őrségben, amelynek nemessége az Árpádkorig visszavezethető. Nagyrákoson a Nemes-szeren , valamint a szomszédos Pácodon és Iklódon éltek.

Forján család – 1655-ben szereztek címeres levelet. Hodoson éltek, de a Tótságból származtak

Bekes család (szalafeji Bekes) – nemesi címet valószínűleg a XVI. század végén szerzett. Címeres levelet 1683-ban kapott. Eredetileg Szalafőn, később Bajánházán és Senyeházán éltek.

Babos család 1683-ban szerzett nemesi címet, címeres levelet 1718-ban kapott. Őriszentpéteren laktak.

Kercsmár család – Hodoson élő, de a tótsági Kukecsről és Goricáról származó család. Címeres levelet 1690-ben kaptak.

Csipán (Csippán, Csépán) családok – nemességüket 1733-ban igazolták. Senyeházán éltek.

Boncz család – Nemességét 1743-ban igazolta. Szattán éltek.

Krizsay (Krizsa) család – Nemességét 1757-ben igazolta Kerkáskápolnán éltek. Az Őrségbe máshonnan költöztek.

Zsohár család – a senyeházi Zsohár család a nemességét a XIX. század elején igazolta.

Szakál család – a Senyeházán élő Szakál György nemességét a XIX. század elején igazolta.

A felsorolt családok közül a Fölnagy, a Sáska, a Nemes, a Bekes, a Babos és a Csipán család tekinthető minden kétséget kizáróan régi őrségi családnak.

A Zsohár család a nemességvizsgálat során csekefai nemes ősöket vonultat fel, a nemesi címet szerző Szakál György pedig nemesnépi eredetére hivatkozik.

Az Őrség több évszázadon át a Batthyány birtoka volt. A Batthyány-ak minden eszközzel próbálták kiszorítani a nemeseket az Őrségből. Az Őrségben jóval kevesebb nemes élt, mint a szomszédos tótsági és zalai falvakban. Voltak olyan falvak, amelyekben egyáltalán nem találunk nemest - pl. Kerca, Szomoróc, Bükalja, Kapornak, Ispánk, Kisrákos, Kotormány, Pankasz, Szaknyér.

Nemesi eredetűek a Szmodis, a Berke és a Soós családok is, de ezek csak XIX. század vége óta vannak jelen az Őrségben.

A kerkáskápolnai góré

2010-10-21T12:17:00.000-07:00

Kerkáskápolna egyik ma is ismert régi földrajzi neve a Várdomb. A helynév az 1800-as évek közepe óta a részletesebb térképeken is szerepel. Mindegyik térkép a falu nyugati felén, az országúttól északra jelöli, de a pontosabb elhelyezés meglehetősen bizonytalan. Van olyan térkép, amelyik az országúthoz közeli, a bajánházi községhatárnál lévő területet nevezi Várdombi-földnek, van, amelyik a temetőtől északra esőt jelöli Várdombnak.

A Várdomb elnevezés egyértelműen erődítményre utal, de a vár nyomait a terepen eddig még nem sikerült kimutatni. A vár semmilyen eddig ismert írott forrásban nem szerepel.

Ha nem volt vár, honnan a név? Utal-e valamilyen más elnevezés a várra?

Talán igen. A Vas megye földrajzi nevei kötet kerkáskápolnai adatközlői a falu északi részén az őriszentpéteri, nagyrákosi határ felé eső területet Górik néven jelölték meg. Nem valószínű, hogy kukoricagórék álltak itt. A góré leginkább a törökkorban használt építmény volt. A legtöbbször fa lábakon álló őrtorony, amit néha valamilyen módon meg is erősítettek. A góré nem volt hosszú életű, ha összedőlt, elégett könnyű volt helyette másikat építeni. Esetleg nem is ugyanazon a helyen, ahol az előző állt.

További adatok hiányában a kerkáskápolnai góré létezése is csupán feltételezés. Az Őrség belső területeinek védelmében lehetett szerepe. A Górik nevű területen álló őrtoronyból messze el lehetett látni keleti, délkeleti irányban. A kisebb – nagyobb török betörések is leginkább ebből az irányból voltak várhatóak.

Vaslik, vasszar - gyepvas az Őrségben

2010-10-11T01:51:00.000-07:00

A Domonkosfa és Kapornak határában lévő Vaslik (Vas-lik) földrajzi név a gyepvas jelenlétére utal. A gyepvas vagy más néven földvas a talaj felső rétegében kialakult gyenge minőségű, de könnyen kitermelhető vasérc. A Nyugat-Dunántúlon több helyen előfordult (pl. Tömörd , Vaspör, Vasvár környékén), végső soron Vas megye is erről kapta nevét.

A Vaslik elnevezésből arra következtethetünk, hogy nem csupán tudtak a gyepvasról, hanem azt ki is termelték. A vas feldolgozására valószínűleg helyben vagy a közelben került sor, bár gyepvaskohó maradványai egyelőre nem kerültek elő. (Magával a gyepvassal ma is több helyen találkozhatunk a terepen.) Az itteni gyepvasérc hasznosításának időszakát a XI-XIII. századra tehetjük.

A Vaslikhoz közeli, de Szomoróc területén lévő Kiskő környékéről azt tartotta a hagyomány, hogy ott „vasszaros” a föld. A vasszar nem elfedett helyi tájszó, a kifejezést Magyarország és Erdély több pontján ismerik (ismerték). Jelentése földvas, (föld)vassalak. Az 1864-es Pesty Frigyes levelére válaszolva a szomoróci elöljárók fontosnak közölni a Kiskőről, hogy ott „vasdarabokat lehetett több ízben találni”.

Goldinya, Vigyonya, Vajda vágás - Kisszerdahely helynevei 1864-ben (Pesty Frigyes helynév-gyűjteményében)

2010-09-26T23:54:00.000-07:00

"Szerdahely község tartozik Vasmegy Őrségi járásához, Szombathely törvényszékhez, Soproni kerülethez. A község országszerte ismert neve Tóthszerdahely, helyben szokásos neve Szerdahely, hajdanában is ezen nevezettel bírt.

A község nevét mikor kapta, honnan népesíttetett, azt a régi honosság miatt sem köztudomásúlag, sem hagyományozott írás által kimutatni képesek nem vagyunk. Az egész községben csupán a magyar nyelv divatozik.

A község határaiban előforduló nevek:

- Telek

- Utszai földek

- Füső rét

- Goldinya

- Vigyonya

- Vajda vágás

- Határi földek

- Csepelési erdő

- Feketetó

- Vinczi ritás

- Gyöp tájék

- Nagyút

- Kótföldi

- Vürkei mellék

- Rétek

- Tüskés rét

- Átol út

- Ődelő

- Nyárasd

- Szabó hegy

- Hosszú föld

- Kis pince tájék

- Csaritt

- Kis erdei völgy

- Nagy hegy

- Pityér hegy

- Völgy

- Tergyákoc

- Kis árok

- Kertek

- Düllők

- Nagy rét

- Pap út mögi

- Rájko

Hogy a fentebbi helynévösszeírás a körülményekhez képest általunk a leggondosabban teljesíttetvén hitelesítjük.

Kelt Szerdahely augusztus 20 1864

Papp József jegyző, megbízott író"

(Megjegyzés: A Vas megyei Tótszerdahely hivatalos neve az 1800-as évek végétől Kisszerdahely volt.)

Fehér kosz az Őrségben

2010-07-31T08:29:00.000-07:00

Az 1800-as évek első felében az Őrség földjéről készített feljegyzésekben olvashatunk a fehér koszról vagy másik elnevezésével földi koszról:

Az Őrségi sovány földnek leírása címmel 1828 - 1830 körül keletkezett, több változatban is meglévő feljegyzés a következőket írja:

"mely le folyásoknak helyét az úgy nevezett fehér kosz be fogván, ott, ameddig a kosz befogta sem fű, sem fa nem terem."

Egy másik, 1828-ban papírra vetett, az őrségi falvak gazdálkodási viszonyairól szóló leírás az alábbiakat tartalmazza:

Ispánk: - "Földjeik a földi kosz által is gyakran bevonatva vannak. ..... [Földjük] ...hegyes-völgyes, koszos és csepötével felvert."

Kapornak - "Fekvése a határnak hegyes - völgyes, meredek partokból álló, földje sárga vereses agyag, terméketlen, a földi kosz megfogja, annak tulajdoníttatik terméketlensége."

Szatta: - "Földjük kemény, kosszal bévont sárga agyagból álló, sovány, terméketlen, vízmosásos."

A fehér kosz vagy földi kosz az agyagon, agyagos márgán, a talaj felső rétegében jelentkező só felhalmozódást, sókiválást jelentette. A jelenség az Őrségben olyan helyeken, ahol az agyagos talajt borító vékony humuszréteg megsérült, lekopott, ma is megfigyelhető. Ilyen helyek például a határ menti nyomsávok, ahol a határőrség által több évtizeden keresztül végeztetett boronálás, tárcsázás során fellazított humuszréteget a csapadékvíz lemosta. A XVIII. – XIX században a völgyektől távolabbi, széles dombhátakon az erdőterületek irtása és művelés alá vonása miatt a „fehér kosz” nagyobb területeken is megjelent.

Napjainkban nagyobb fehér koszos foltok találhatunk: a Kotormány és Domafölde közötti a határnyiladék magyar oldalán, valamint - szintén a határnyiladékban - Szalafő és Dolány (Dolenci) között. Kisebb "koszfoltra" főleg a régi szekérutak mentén, többfelé megfigyelhetünk. Pl. Kerca és Szomoróc között a "határút-parton".

Kiskő, Kisas, Szentegyház völgye - Szomoróc helynevei 1864-ben

2010-06-24T13:05:00.000-07:00

(A szomoróci előljárók Pesty Frigyes kérdőívére küldött válaszai )

1. Megyének, kerületnek, járásnak, széknek neve, hová ezen község tartozik:

Vas megye, Sopronyi kerület, Eörségi járás, és Szombathelyi törvényszék

A községnek hányféle neve él most?

Csupán egy neve, Szomorócz ismeretes, ez ismeretes országszerte valamint helybeli elterjedéssel is.

Volt-e a községnek hajdanában más elnevezése?

Nem volt.

A község mikor említtetett legkorábban?

A régiség e tekintetére nézve a legkorábbi említés nem tudatik.

5. Honnan népesíttetett?

Hasonlag a népesíttetés nem tudatik.

5. Mit lehet tudni köztudomásból?

Semmit nem lehet tudni.

A község határában előforduló nevek ím ezek a következők:

Kertek – belső telkek

Puszta Szőllő ally – mezei szántóföld és szőllőhegy

Nagytói fordulat – szántóföld és szőllőkert

Szedernyésd – egy része szántóföld és rét, [más része] bükkös és fenyves erdő

Bükkös – bükkös, nagyobb része [már] fenyves parlag és bokros irtvány

Kisas – csupán szántóföld

Kiskő – árkos és több vegyített bokrokból álló, haszontalan fák vannak [benne], hol vasdarabokat lehetett több ízben találni. Ennek északi részén nyúlló föld – szántóföld, felső részén, annak északi végén Kis mezei szőllőhegy, hasonlag hosszú, mely[nek] szinte [= szintén] szántóföld nagyobb része

Söprüsd – parlagi legelő, fenyves és közben egy kis szőllőkert

Nagyrét Külső, Nagyrét Belső – patakvíz-folyás hasítja

Nagysari és Gátpart – szinte rét és azután sok rókalyuk, majd szántóföld és fenyves egy kevés tölgyfákkal elegyítve, hol téglavetni való homok is találtatik

Nyárasallyi rétek

Belsőoldali szántóföldek és fenyvesek

Szentegyház völgye – egy része szántóföldekből, fenyvesből és parlagföldekből áll. Ezen érintett völgynek északi részén van egy nagy domború hegy, hol ezelőtt mintegy 90 évvel templom állott, a villám által széjjel szóratván [elpusztult], miből azonban a kerczai ref templom építtetett. Azon említett templom körül temetőkert is volt, ahova ezelőtt mintegy 40 évvel a Kerka folyó községi lakosok [= a Kerka folyó melletti községek lakosai] is temetkeztek.

Iskolakert – hol néptanító volt

Vásárhely – hol jelenleg szántóföld van, a templom fennállása alkalmával búcsúk voltak [itt], amely búcsú jelenleg a senyeházi községbe esik és ok nélkül ott tartatik meg

Papárok – bükkös erdőből áll, papi, volt jobbágyi birtokosok a tulajdonosai Csertán

Nagyvölgy – hol csupán bükkerdő van

A községben előforduló való nevek a legpontosabban felirattattak [ezt] aláírásunkkal is megerősítjük.

Kelt Szomoróczon, Augustus 24-én 1864

Orbán János mk bíró

Ingiszi István mk eskütt

[mk = maga kezével]

Előttem:

Kapornaky Sándor jegyző

Kisrákos és Iklód helynevei 1864-ből

2010-06-24T12:47:00.000-07:00

(Pettky István kisrákosi jegyző Pesty Frigyes kérdéseire adott válasza)

Kisrákos Vas megyének Őrségi szolgabírói járásában az úgynevezett „Őrségben” fekvő falu –mely írás szerint Külsőrákosnak, köznyelven azonban Kisrákosnak neveztetik és köztudomásulag más neve nem is volt soha.

E község mikor említtetik legkorábban arról semmi bizonyosat nem tudunk, de egész valószínűséggel egyike a vidék legrégibb telepeinek, melyek jelenleg is eredeti nevüket viselik.

Honnan népesült vagy neve honnét ered arról egyáltalán semmi tudomás nincsen.

A határában létező dűllők:

Denke – legelő és rét

Róda – Szántóföld, rét és legelő

Sziakor – szántóföld

Szenyégető – erdő, legelő és rét

Espanirtás /Ispánirtás/ - legelők és rétek

Tóállás – lapályos rét, körülötte fenyves erdővel

Geczere – legelő

Csepelyes – egykor szép tölles erdő

Rakottyás – szántóföldek

Lugosi út tája – szántóföldek

Győr széle – szántóföldek

Szolga parraga – legelő és silány fenyves, hol római pogány temetőhalmok vannak

Külső Gala – előbb tölles erdő, most legelő

Keresztfa – szántóföld

Nagykert – szántóföldek

Zsohár hegy – szántóföld és elpusztult szőllő

Golyvás part – árkos vízhordta oldal, szántóföld és legelő

Lőrincz víze tája – cserjés legelő és árkos hely szántóföldekkel

Nyíresi út tája – szántóföldek

Gyalogút – szántóföldek és árkos csalitos legelő

Csörgöt – szántóföldek és partos legelő

Kisrákos helységgel egy községet képez Iklód falu, mely régibb iratokban „Iklódi pusztának” neveztetik, nemes bírtok. Eredete és honnét települése ismeretlen.

A határában létező düllők:

Kövecs – kavicsos szántóföldek

Széritás – szántóföldek és erdő csekély réttel

Fehér földes árok – árkos, cserjés legelő

Kisritás – legelő, erdő és szántóföld

Nagy árok – mély, vízmosta régi árok és bokros legelő

Pattogós – erdő és fenyőbokros legelő

Törzsökös – vízforrásos völgyrét, körös körül százados tölgytörzsekkel

Egresd – egerfabokros völgyi legelő

Szaknyéri telek – kaszáló Szaknyér helység fölött délről

Nagy árokvég – szántóföldek

Hosszúbürü – szántóföldek és bokros legelő

Csárda – korcsma, szántóföldek, rétek és bokros legelő a helység és Vas vármegye déli határán /Szala folyócska mellett/

A régi őrségiek nem állítottak kopjafát

2010-06-22T11:33:00.000-07:00

A régi őrségi ember soha nem állított kopjafát. A régi őrségiek soha nem nevezték a halottaiknak állított fejfát kopjafának.

Ennek ellenére egyre szaporodnak azok a kiadványok, amelyek az őrségi fejfákat kopjafáknak nevezik. Némelyik még képet is közöl róluk – persze a képen nem kopjafát látunk, hanem fejfát, amit az őrségi ember sökfának, sőgfának nevezett.

A sökfa az őrségi és a környékbeli reformátusok sírjele. Nagyon ritkán evangélikusoknak is állítottak sökfát, de katolikusoknak soha. A készíttető vagy inkább a készítő ízlésének megfelelően több változatát ismerjük. Vannak, amelyek minden cifraságot nélkülöznek. Itt az elhunyt neve fölé legfeljebb csak egy csillagot karcoltak. Ilyenekkel találkozhatunk például a veleméri vagy a szentgyörgyvölgyi régi temetőben. A szomoróci és a kercai temetőben láthatunk még egy-két olyan sökfát, ahol a fejfa „csúcsát” süvegszerűre alakították. A szerdahelyi és szombatfai fejfák a nagyon puritán síremlékek között viszonylag díszesnek számítanak. Itt a feliratot védő, „homlokszerűen” előreugró süveget rovátkák is díszítik.

Az őrségi temetőkben egyre kevesebb a sökfa. A régiek elkorhadnak, az „új” halottaknak pedig ma már műkő síremléket állítanak.

Azt azért nem mondhatjuk, hogy az Őrségben nincsenek kopjafák, hiszen az elmúlt évtizedekben szokássá vált bizonyos emlékhelyeket kopjafával megjelölni. Itt – ott temetőkben is találkozunk igényesen kifaragott kopjafa-síremlékkel. Ezeknek a sírjeleknek azonban nincs kapcsolata az Őrség régi temetőkulturájával.

Fotó: Sökfa a veleméri temetőben

Vízes Cserta, Dondáris, Sáfrán-kert - Helynevek Bajánházáról 1864-ből

2010-06-11T07:52:00.000-07:00

Pesthy Frigyes 1863 és 1865 között összegyűjtötte, összegyűjtette Magyarország településeinek helyneveit. Bajánházáról Szabó József bíró és Bíró József előljáró válaszoltak a kiküldött kérdőívre.

(Pesthy a helynevek mellett kérdéseket tett fel az adott település elnevezéseire és a lakosságára vonatkozóan is.)

Bajánháza község tartozik Vas megye Muraszombati kerülete Őrségi járásához. Azon 17 községekhez tartozik, melyről e járás és e vidék nevezetét veszi. Az őrségi nevezet pedig már a hajdankorból ered, midőn a stájer határszéleken a szomszéd népek betörései ellen, mint határőrök, több kapitányságok alatt védték a hazát. Mely [név] még Mátyás korában keletkezhetett, ami megtetszik még a mai nap is a 17 őrségi község [-et magában foglaló] kerület ládájában megőrzött és letett, több fejedelmek donációjából.

Miután a községnek azóta egyéb és több neve elő nem fordult, a régi öregek fennmaradt állításai szerint, régebben Baján nevű lakosáról neveztetett, melyet ma is visel.

E község lakossága általjában és eredetileg tiszta magyar, valószínű, hogy Árpádtól származik, mert hazájukat és nemzetüket szerető nép, minden jóra és szépre alkalmas.

33 szám alatti házban, mintegy 130 lakos 7 egész telek vagy 900 holdra menő térségen van. Lakossága református felekezetű.

Fekvése a helynek – nagyobb részint szántóföldjei és rétjei róna és lapájság, egyéb része, erdeje és legelője hegyes-völgyes. A Kerka folyó, mely rétjeit sáros vízével leönti, a határt keresztül metszi.

A többi topographiai nevei a következők:

Telekvég – mivel a házak közelében míveltetik,gyakrabban trágyáztatik és ezért Telekvégnek neveztetik.

Domb -mivel a tájék kicsit emelkedetettebb fekvésű

Vízes Cserta – mivel lapály és vízállós

Dondáris – kevés szőllőt is tenyésztenek

Kökényes-völgy – árkos-bokros,benne hajdan sok kökény és vadgyümölcsös lehetett

Baján-völgy – Hajdan Baján birtokosé lehetett, és mint feljebb említtetett, ezen birtokosról vehette nevezetét a község, de most ilyen család elő nem fordul.

Cserta – nagyobb részint legelőtér

Sáfrán-kert – néhány hold szántóföld

Cser és Ludak földe – szántóföld és legelő

Düllők - házak alatti jobb rétekből áll

Belső-kert – rétség, mivel a Kerka folyón belül van, azért neveztetik így

Sáros-berek – lapályos erdőség

Szél-berek – tölgyfás erdő és legelőtér, a határszélen van

Vágattas – bokros legelő

Környezi a határt nyugatról Senyeháza és Kercza, délről Zala megye határszéle, előbb grőf Szapári, mostantól B. Noénorbert (sic!) udvari tanácsos Haricsa nevezetű pusztája, melyet egy kis folyó vagy patak hasít, keletről Kerkáskápolna, északról Őr Sz. Péteri helységek.

Kelt: Bajánháza September 20. '864

Szabó József községi bíró

Bíró József előljáró

Ritás és gyakor

2010-06-03T12:13:00.000-07:00

Ritás és gyakor – e két kifejezést ma már az Őrségben is egyre kevesebben értik. Pontosabban, a ritást az őrségiek még értik, de már egyre ritkábban használják, inkább irtást mondanak helyette. Az, hogy mi a gyakor, talán egy-két ember tudja még, vagy talán egy sem.

Egyik sem őrségi tájszó. A ritás elnevezés valaha az egész Nyugat-Dunántúlon használatban volt. Voltak vidékek, ahol a ritást és az irtást párhuzamosan használták. Az Őrségben pedig értették ugyan az irtás szót is, de a mindennapokban a ritásról beszéltek.

A ritás (erdő)irtást jelentett. Ritás, ritkítás, ritka, ritó kapa ( = ritkító kapa), stb.

A ritás kifejezés egész sor őrségi földrajzi névben fennmaradt: Pl. Magyarszombatfa – Ritási-domb, Gödörháza – Kis-ritási-árok, Kercaszomor – Doma-rítás, Alsószenterzsébet - Ritásoki-rét, stb.

A gyakor kifejezést ma már egyáltalán nem használják. Régi, írott forrásokban, pl. határjárásoknál gyakorta találkozhatunk vele, de a szó mára gyakorlatilag eltűnt, csak néhány földrajzi név őrzi emlékét. A gyakor sűrűt jelentett, a gyakor erdő pedig sűrű erdőt.

Amit gyakran (sűrűn) csinálunk, abban gyakorlottak leszünk.

Földajzi nevek: Márokföld – Úr-gyakla, Úr-gyakra (= Úr sűrűje), Szentgyörgyvölgy - Parlagos-gyakor, Kis-gyakori-árok, Magyarszombatfa – Széles-gyakor, Pankasz – Tüskés-gyakri-forrás, Tüskés-gyakri-rét, Kotormány – Nyíres-gyakor (okleveles adat a XV. századból)

.."a boros hordó ráfordult és rögtön meghalt"

2010-05-04T14:53:00.000-07:00

Erőszakos halálok - gyilkosságok, öngyilkosságok, balesetek az Őrségben 1850 körül

Miről írt volna az őrségi bulvársajtó másfél évszázaddal ezelőtt. ("Színes" hírek)

- 1846 Tekintetes Nógrád megyébe kebelezett Lest helységbeli sonkolykereskedő ágostai hitvallású Mega György 35 éves a Szomorócról Kapornakra vezető út mellett a szomoróczi határban halva találtatván az érintett helység sírkertjében temették el.

- 1850 Gödörháza Szakál Ferenc " A kocsmában egy másikkal civakodott és attól földhöz üttetvén, mérgében oldalába kést ütött, ezen megijedve egy hétig barangolt, s pincéjében magát kötél által kivégezte"

- 1851 Szombatfán meghal a 35 éves Vörös Ferenc "Szobájában első álom alatt hasába kés szuratott, s tetemes vérvesztés után ébredt csak fel, harmadnapra a rajta tett szúrás következtében meghalt."

- 1856 Szép Imre földmíves 60 éves bükaljai lakost január 26-án Körmendről hazajövet Halogy és Marác között meggyilkolják. Március 6-án találják meg, a gyilkosság helyén a "hármas tócskánál" temetik el.

- 1866 Tóth István (37 éves) bükaljai származású szomoróci lakos "Testvérbátyjával Tóth Ferenccel összeveszett és az úgy megütötte, hogy nyomban meghalt."

- 1866 Zsoár József "A Kerczai határban szekere eldűlvén, a boros hordó ráesett."

- 1868 Pongrácz József (Kerca) .."a boros hordó ráfordult és rögtön meghalt"

- 1868 Veleméren Vas Ferenc agyonüti apját Vas Gábort majd öngyilkos lesz (a szénáspajtát magára gyújtja)

Aszalás az Őrségben

2010-04-16T02:32:00.000-07:00

Az 1858-as kataszteri térkép Őriszentpéteren az Ivánc felé vezető út balodalán lévő szántót "Aszalási" névvel jelöli. Az elnevezést olvasva a mai ember szinte biztos, hogy a gyümölcsfélék tartósítására, szárítására gondol. Ebben az esetben nem a gyümölcs, hanem az erdő aszalásáról van szó.

Az aszalás az irtás egyik formája volt. A fákat körbevagdosták, hagyták, hogy elszáradjanak, majd az elszáradt, "aszalt" erdőt meggyújtották. A természet rendjébe való brutális beavatkozásnak tűnő dolog még az 1800-as évek első felében is szokásban volt. Sőt, az adatok arra mutatnak, hogy abban az időszakban az "aszalás" gyakoribb volt, mint korábban.

Nem a szálerdőt, hanem a csepötéseket aszalták. A völgyektől távoli agyagos szántók hamar kimerültek. Néhány évi művelés után - amikor a föld már a bevetett mag mennyiségét sem teremte meg - a szántót akár 25 - 30 évre is felhagyták, hogy azon csepötés, bozótos erdő nőjjön. Ezt a csepötés aszalták aztán, a hamu pedig trágyaként szolgált.

Egy 1828-as szalafői adat szerint:

"Soványsága miatt némely földjeiket 10, 20 sőt több esztendeig sem szántják, vetik,melyeket paragban hagyván, azokat fenyves csepöték verik föl. Amidőn pedig ezen elhagyott földek ismét vetés alá előkészíttetnek, rajta a felnőtt fenyőfákat levagdalják és összevágván elégetik hamuvá, mely trágya gyanánt szolgálván egy esztendeig, csekély haszonnal elvetik."

Az "Aszalási" helynév - amelynek eredeti jelentése mára feledésbe merült - az Őrség más településein is előfordult. (Pl. Kisrákos, Őrimagyarósd)

1833-ban épült pince a Kotormányi-hegyen

2010-04-04T12:07:00.000-07:00

Az 1858-as kataszteri térkép a Kotormányi-hegy nyugati oldalán két présházat ábrázol. A szőlőhegynek ezt a felét néhány évtizede már nem művelik. A ma bozótos erdővel benőtt területen napjainkban is két épület áll, mindkettő elhagyottan. Az újabb présház valamikor a két világháború között épülhetett. A boronából épült, egyetlen helységből álló régebbi pince építési idejét pontosan ismerjük. Az építtetője megjelölte az évet a bejárat felett a pelyvás agyagból készült tapasztáson - 1833. (Mikor a tapasztás hullani kezdett, a domború számok fölé az építés évszámát még egyszer bekarcolták.)

A tölgy talpakon álló, fenyő boronából épített, cseréppel fedett épület ma már nagyon rossz állapotban van.

Az őrségi szőlőhegyekben ma már kevés régi pince áll. A kotormányi közülük az egyik legrégibb s talán az egyetlen, amelyiken az elmúlt közel 180 évben nem végeztek jelentősebb átalakítást.

Kotormányi-hegy (Vasfüggöny Út blog)

"mint az el szárott és megrepedezett föld a nedvességet, ugy ohajtják 's várják a boldogabb idöket" - Adatok Senyeháza és Dávidháza régi templomáról

2010-02-08T02:44:00.000-08:00

Senyeháza (Bajánsenye) ma álló református temploma 1820 - 21-ben épült. Amíg a szomszédos falvak (Kerca, Hodos, Kerkáskápolna) elpusztult templomairól szép számú adat áll rendelkezésre, Senyeháza és Dávidháza régi templomáról nagyon keveset mondanak a források.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint:

- Senyeházának már a mai templom megépítése előtt volt egy fából készített, kis „oratóriuma”. A késői leírások az oratórium építésének idejét – eléggé bizonytalanul és ellentmondásosan – 1803-ra teszik. 1803-ban alakult meg „hivatalosan” az Őriszentpétertől leváló senyeházi református egyházközség. Ez az évszám szerepel a község első pecsétjén is. Az újabb ismertetők azt mondják, hogy a templom a „régi oratórium helyén épült”, a régebbiek azt, hogy „régi oratórium helyett” épült.

A bizonytalan adatok önmagukban nem cáfolják azt, hogy ezt az oratóriumot valóban 1803-ban építették és az a későbbi templom helyén állt.

Ebben az esetben viszont volt Senyeházának egy másik, még ennél is korábbi oratóriuma (temploma) is.

- Az 1784-ben készült II. József katonai felmérés a mai templomtól meglehetősen távol, a senyeházi Felsőszeren, a Dávidháza felé vezető út bal oldalán ábrázol templomot.

- 1774-ben a Pápai Egyházmegye leírásában Dávidházánál a következőket olvashatjuk: „ A’ régi volt templomok most is azon státusban vagyon.”

- Egy 1751-es bizonytalan adat senyeházi templomra utal.

- Egyházi építményre vonatkozik két még korábbi adat is: 1698-ban Dávidháza temetőjében harangláb állt. Egy 1641-es összeírás pedig az Őriszentpéterhez tartozó Senyeháza fiókegyházközség rectorát (tanítóját) említi.

Összegzésként: Senyeháza és Dávidháza már az 1600-as évek közepétől törekedett arra, hogy önálló egyházközséget alkosson. A közeli Hodos evangélikus lett, a másik három templomos hely, Kerca, Kerkáskápolna és Őriszentpéter pedig távol esett. Senyeházán vagy Dávidházán már az 1600-as évek elején megépülhetett az első „oratórium”, amelyik iskolaként és gyülekezeti helyként (templomként) is szolgált. Torony nélküli, fából készült, deszkával vagy zsuppal fedett egyszerű épület lehetett, amely talán a ma is használt temető környékén állt. (Ilyent ábrázol az 1803-as pecsét is.). Senyeházának nem volt lelkésze, ennek ellenére a falut (Dávidházával együtt), az 1600-as évek közepétől kezdődően kisebb "szellemi centrumnak" tekinthetjük. A kor két neves prédikátora, Sanyaházi Csippán György és Dávidházi Bekes Ferenc is innen származott. Mindkettőről feltételezhetjük, hogy a betüvetést a senyeházi iskolában tanulták meg.

A boronából készült kis épületet a vármegye nem tartotta számon templomként, így 1732-ben annak erőszakos elfoglalására sem került sor. Nem kizárható, hogy a helyi protestáns közösség a "fű alatt" már a türelmi rendelet előtt is használta a régi oratóriumot.

Az 1774-es összeírás szerint a helyiek, " mint az el szárott és megrepedezett föld a nedvességet, ugy ohajtják 's várják a boldogabb idöket".

(Fotó: A senyeházi egyházközség pecsétje 1803-ból)

Az 1848 - 49-es szabadságharc őrségi katonái

2010-02-03T08:17:00.000-08:00

Az alább olvasható kimutatás 1867-ben készült az Őrségi járásban tartózkodó volt közhonvédekről, illetve azok özvegyeiről, árváiról. Tehát az összeállítás nem tartalmazza valamennyi 1848-49-es őrségi katona nevét, hanem - néhány kivétellel - csak azokét, akik 1867-ben még életben voltak.

Haaz Lőrinc - Hegyhátmarác (ma: Felsőmarác) - honvéd tizedes - 45. honvéd zászlóaljban szolgált, szuronytól megsebesült

Kulcsár János - Pankasz - honvéd tizedes - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált, golyótól sebesült

Kardos Ádám - Hodos - honvéd őrmester - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor: ev. lelkész)

Hodossy Ferenc - Kerca (ma: Kercaszomor) - a 2. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor: református tanító) - golyótól megsebesült

Kapitán Gábor - Viszák - honvéd tizedes - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Kecsmár József - Hodos - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Németh Dániel - Hodos - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor már halott volt, özvegye: Ábrahám Katalin, két árva maradt utána)

Karlovich László - Nagyrákos - közhonvéd - a 18.honvéd zászlóaljban szolgált - (a kimutatás készítésekor: vagyontalan zenész)

Szőke György - Pankasz - közhuszár - a Bocskay huszároknál szolgált - (a kimutatás készítésekor: "vagyontalan, szegény, sörtvés pásztor")

Simon István - Viszák - közhonvéd - a 47. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegy édesanyja elaggott, beteges)

Mihály István - Viszák - közhonvéd -a 47. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegye: Németh Rozália, három árva maradt utána)

Varga Mihály - Szombatfa (ma: Magyarszombatfa) - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált - golyótól megsebesült

Sipos György - Rábaszentmárton (ma: Hegyhátszentmárton) - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Sipos Péter - Ivánc - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegye: Németh Erzse, 3 árva maradt utána)

Orbán János - Szalafő - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Szabó János - Nagyrákos - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Orbán József - Szalafő - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Szakony József - Nagyrákos - közhuszár - a 10. huszár ezredben szolgált - megsebesült, nyomorékká vált

Bata Ferenc - Őriszentpéter - huszár - a 10. huszár ezredben szolgált

László Mihály - Nagyrákos - honvéd tizedes - a 45. honvéd zászlóaljban szolgált

Szabó Gábor - Őriszentpéter - közhonvéd - a 32.honvéd zászlóaljban szolgált

Kovács József - Őriszentpéter - közhonvéd - a 32. honvéd zászlóaljban szolgált

Kovács János - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Spilák József - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Kiss János - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Róka Dániel - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Nagy Ferenc - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Szabó Benedek - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Berta Ferenc - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Török József - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Györke József - Senyeháza (ma: Bajánsenye) - 44. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegye: Zakály Judit)

Bozsek Péter - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor foglalkozása: megyei pandur)

Dora Péter - Kerkáskápolna - közhonvéd - "elholt a csatákban" (özvegye: Spilák Lidia, öt árva maradt utána)

Szabó István -Kerkáskápolna - közhonvéd -a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Siska János - (?) - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Régi őrségi nemzetségek - 4. - a Fölnagy család

2010-02-01T12:12:00.000-08:00

Az Őrség kis számú, nemesi rangot viselt famíliáinak egyike a Fölnagy család. A család története, - köszönhetően a fennmaradt iratanyagnak - a XIII. századtól kezdve jól dokumentálható. Amíg az őrségi őrök utódainak többsége a XIV. századtól kezdődően a szabad állapotból fokozatosan jobbágy sorba került, a nagyrákosi Fölnagyoknak sikerült nemesi címet szerezniük. A Fölnagyok nemességüket a történelem folyamán minden alkalommal hitelesen tudták bizonyítani. (Az azonosításban alkalmanként gondot jelenthet a többféle névváltozat: pl. nagyrákosi nemes Fölnagy, nagyrákosi nemes Nagy, Nagyrákosi Nagy, nagyrákosi Nemes.) A család ősi központja Nagyrákoson volt. Szoros rokoni kapcsolatban álltak a szintén nemesi rangot viselő nagyrákosi Sáska családdal.

- 1574-ben II. Miksa király „nova donatio” révén megerősítette a Fölnagyokat a nagyrákosi birtokaikban.

- Az 1600-as évek legvégén a Fölnagy István és testvére Ferenc Nagyrákosról a Zala megyei Vaspörre költözött. Utódaik révén létrejött a Fölnagy nemzetség vaspöri ága. A Fölnagyokat több őrségi család is követte, így a mai vaspöreik egy része őrségi származásúnak tekinthető.

- 1733 körül Fölnagy János költözött el a Pest megyei Makádra (Udódai később Ráckevén éltek)

- Nagyrákosról származott Nemes, más néven Fölnagy János is, aki Sárospatakon tanult, majd a XVIII század második felében Abaúj vármegyében volt református lelkész.

- 1829-ben Pácod nemeseinek összeírásakor Fölnagy Sándort és fiait Vendelt, Gábort és Dánielt sorolják föl, megemlítve, hogy a Nagyrákosról "eredett Mihálynak, Péter fiának fiai".

Az Őrségben maradt Fölnagyok ősi központjának - bár utódaik szétrajzottak a környező településekre (Kisrákos, Pankasz, Senyeháza, Pácod) - továbbra is Nagyrákos tekintendő.

Kanászkürtölés az 1870-es években Kercán - Hodossy Béla közleménye az Etnographiában

2010-01-24T06:03:00.000-08:00

Hodossy Béla 1864-ben született Kercán, ahol apja a református elemi iskola tanítója volt. Iskoláit Regedén, Pápán, Csurgón, majd Budapesten végezte. 1889-ben tanári diplomát szerzett és a sárospataki tanítóképző intézet zenetanára lett. 1905-től húsz éven át, egészen 1935-ös nyugdíjazásáig a tanítóképző igazgatója volt. Írásai főként Zemplén vármegyei hírlapokban és egyházzenei folyóiratokban jelentek meg. Több egyházzenével foglalkozó, önálló kötete is megjelent. Néhány közleményével az Etnographia című folyóiratban is találkozhatunk.

Hodossy Béla csak gyermekkorát töltötte az Őrségben, de kapcsolata szülőföldjével - hiszen itt éltek szülei, testvérei, rokonai – később sem szakadt meg. Az Etnographia egyik 1912-es számában közzétett írásával Bartók Bélának a folyóirat egy korábbi számban „A kanásztülök” címmel megjelent tanulmányára reagál…

A múlt század 70-es éveinek legelején, Vasvármegyében, az „Őrség”-en, Kercza községbe szegődött Laczi kanász. A felső szer kanásza volt. Tőle hallottam „kürtölni” …. a dallamot. Laczi kanász Zalavármegyéből jött Vasba, hozzánk. Kürtje, /az őrségi és általában a dunántúli ember a tülköt kürt-nek nevezi/ hosszú volt, az un. magyar, vagy mint ott mondják „szilaj” marha szarvából készült. Rajta, a vége felé két fúrott lyuk volt látható s e lyukakon mitató és középujjait billegette. A …. nóta nekem, mint gyermeknek annyira megragadta a figyelmemet, hogy még ma is fülembe cseng. Később, hogy népdalainkat gyűjteni kezdtem, e dallamot is lejegyeztem gyüjteményembe.

(A folyóirat a kürtdallam kottáját is közli.)

Az őrségi esküdtek névsora 1629-ből

2009-12-27T13:53:00.000-08:00

Az őrnagyi intézmény az Őrségben az 1600-as évek végéig állt fenn. A korabeli forrásokban alkalmanként később is találkozunk az őrnagy megjelöléssel, de az őrnagyként megjelölt személy ez időtől kezdődően már nem tekinthető az őrségi autonómia megtestesítőjének, hanem inkább a Batthyányak által kinevezett ispánnak.

Paradox helyzet alakult ki a XIX. század elején. Az őrségiek körében szervezkedés kezdődött a régi szabadság visszaszerzése érdekében. A titokban tartott összejöveteleken a feltételezések szerint őrnagyot is választottak. A szervezkedés hamvába holt, ha „választásra” valóban sor került, az őrnagy nevét nem ismerjük. (Esetleg a szervezkedésben fontosabb szerepet vállaló őriszentpéteri Farkas János jöhet szóba.) Ugyanebben az időszakban nevezte magát az Őrség őrnagyának Nemesnépi Zakál György uradalmi erdőispán is, aki éppen a helybeliekkel való konfliktusa miatt egy időre kénytelen magát az Őrséget is elhagyni. Nemesnépi Zakál Györgyöt soha nem választották őrnaggyá.

Az 1491 és 1691 közötti időszakból 10-12 őrségi őrnagy nevét ismerjük. (Egy-két esetben bizonytalan, hogy ugyanazon név különböző írásmódjával találkozunk-e vagy valóban más – más személlyel.)
Az őrségiek az őrnagy mellé tizenkét tagú esküdt tanácsot is választottak. Egy 1629-es feljegyzésben megőrződött az akkori őrnagy és – vele együtt – kilenc esküdt neve.

Soldos István őrnagy [Szalafő]
Őriszentpéter (Zenthpeter): Babos Szabó Márton (Babos Zabo Mártony), Balogh György (Balogh Giörgh), Baksa Mihály (Baxa Mihaly)
Bajánháza (Bayanhaza): Baján Mihály (Baÿan Mihaly)
Kerca (Kertsa): Pap György (Pap Giörgh)
Szomoróc (Zomorots): Kovats István
Hodos: Ábrahám Mihály
Szaknyér (Szaknier): Kósa István

Avas erdők emléke az Őrségben

2009-11-24T07:32:00.000-08:00

Az Őrségben is előforduló, de ma már alig ismert és használt földrajzi köznév az avas, illetve annak rövidült változatai az as és az ós. Régen az öreg, korhadó, saját magától "összeropannó" erdőt nevezték így. A fejsze nem látta avas erdők, gyakran a falu belterületétől távol estek, így csak utoljára kerültek művelés alá. Az egy-egy adott területre utaló elnevezés tovább élt akkor is, ha onnan az erdőt már kiirtották. Így már a XIX. század közepén készült kataszteri térképek is több helyen szántót, legelőt, rétet jelölnek avasként.

Néhány példa az őrségi avasokra:

Őriszentpéter:

- Kis-ós (Az 1858-as kataszteri térképen - Kis avas völgyi). A Kondorfára vezető úttól nyugatra.

Kerkáskápolna:

- Kis-as, Kis-avas. A Kerkától délre, a magyarföldi határszélen.

Kercaszomor:

- Kis-as. Kercától északra, a Szél-parlag keleti oldalán.

Hegyhátszentjakab:

- Ós (Pesty Frigyes 1864-es helynévgyűjteményében: Ovasi). A Felsőjánosfára vezető úttól keletre.

Kondorfa:

- Nagy-avas. A falutól északnyugatra, a csörötneki és a rábagyarmati határszélen.

(Ha ma valaki a Vasalja nevet hallva arra gondol, hogy a település nevében szereplő "Vas" a megyére utal, téved. A falu "Avasallya-ként szerepel a középkori oklevelekben. Az avas pedig eltorzulva ugyan, de még a közelmúltban is megtalálható volt a vasaljai dűlőnevekben. Pl. Ag-ós, Gyárek-ós, stb.)

Bükalja (Bükkalja), Bük-hegy (Bükk-hegy), Bükkös

2009-11-07T12:12:00.000-08:00

A Bükalja tűnik talán a legkevésbé érdekfeszítőnek az őrségi települések nevei közül. A névmagyarázat nem túl bonyolult, a bükkös hegy alatt lévő faluról van szó.

Azt, hogy hol van Bükalja – hajdan inkább így, egy k-val írták, bár előfordult a Bükkalja írásmód is – az Őrségben élők közül sem tudja mindenki. Nos, az egykor önálló falu 1889 óta Domonkosfa része.

Bükalja és Szomoróc népességét az 1800-as években többször is együtt írták össze, a két község már – már egy falunak számított. Bükalján és Szomorócon többnyire rokon családok éltek, mindkét falu többségében református volt, mindkettő a Batthyány családhoz tartozott. A tényleges, adminisztratív összevonás is több alkalommal szóba került, de arra nem került sor, mert a két települést együtt is túl kicsinek, a közigazgatási apparátus fenntartásához gyengének tartották. Bükalja „társa” így aztán Domonkosfa lett.

Szomorócot már akkor Kercával akarták „összeházasítani”, de különböző okok miatt, mint két részről olyan nagy volt az ellenállás, hogy arra nem került sor. Öt – tíz évenként rendre előhozták a dolgot, de az egyesítés csak 1942-ben történt meg.

Az 1700-as években Kerca és Szomoróc jóval távolabb volt egymástól, mint most. Szomorócon a Cserta falurész csak az 1700-as évek legvégén - a Pusztatemetőben lévő templom lebontása után - népesült be. A falu csak valahol a későbbi Balaitz-ház környékén kezdődött. A másik irányban Kerca is kicsit távolabb volt, hiszen a mostani katolikus templom környékén sem voltak még akkor házak.

A Bükaljától és Szomoróctól északra lévő területre utaló Bük-hegy (Bükk-hegy), illetve Bükkös elnevezés az XIV. század közepétől fordul elő írott forrásokban. A Bükalja (Bykalya) falunév 1393-tól ismert. Úgy tűnik a Bük-hegy elnevezés korábban nagyobb területet jelentett, ma már csak a Bükaljától északra lévő dombot jelölik ezzel a névvel. A földrajzi nevek mellett más adatok is bizonyítják, hogy ezen a területen bükkerdő volt. Voltak ugyan olyan időszakok (pl. XVIII-XIX. század fordulója), amikor az erdőterület jelentősen visszaszorult, de a falutól legtávolabb eső terület folyamatosan megmaradt erdőnek.

A szomoróci Bükkös

Szomoróctól északra van olyan jól körülhatárolható, több hektárnyi terület, ahol adatokkal bizonyíthatóan több mint 600 éve, megszakítás nélkül bükkerdő volt és az ma is. (lásd: mellékelt kép) Hasonlóan régi, de kisebb bükkerdőfoltokat találunk a Bükaljától északra a Bük-hegy környékén is.

Ali kanizsai szpáhi levele a hodosiaknak (1644)

2009-10-02T06:57:00.000-07:00

365 évvel ezelőtt Ali végkanizsai (nagykanizsai) szpáhi a következő levelet írta a hodosiaknak:

"Mi Ali iszpaja, Végkanizsa várában lakozó, ti, kik vagytok hodosi bírók és polgárok, úgy hallom a falut meghagyomlottátok, szentpéteri hajdukat a szentegyházba beeresztétek. Az vitézek, egész sereg bizony rátok megharagudott volt, de van 15 napja, nagyságos pasához, agához járván sok könyörgéssel üket megengesztelvén, ím mind nagyságos pasa úr címeres hitlevelét, vitéz fő-fő agák pöcsétes levelét nektek küldtem. Semmit se féljetek, hanem 2 szekér 15 gyalog emberrel besiessen jünni, szomoróciak egy részét, 50 foréntot meghozzátok! Az vajat mind behozzátok, Az kiknek sót adtam vajért, azok is meghozzák, mihelyen ez levelem érkezik, egy órát is ne késsetek! Fejemre felelek, senki titeket nem bánt.

Az ki deszkákkal a szentegyház környékét becsináltottátok, az elbontsátok, mert nagyságos pasa úr úgy parancsolt!

Kiskapornak is, Szo/moróc/ is felet, vajat behozzák! Ezt el ne mulassátok!

Költ Kanizsán Anno 1644 idem qui supra"

Ali szpáhi a hodosiakkal együtt a kapornakiakat és a szomoróciakat is felszólítja az adók és ajándékok beszolgáltatására. A levélből kitűnik, hogy a hodosiak templomukat kisebb erődítménnyé kezdték alakítani, köré deszkapalánkot építettek. A fenyegető levél ennek azonnali elbontását is elrendeli.

A levelet Benczik Gyula közli a Régi templomos helyek az Őrségben c. tanulmányában. (Kiadta a Kercaszomori Önkormányzat 2001-ben.)

Senyeházi mester a spanyol királyi udvarban

2009-08-26T02:45:00.000-07:00

A Tudományos Gyűjtemény 1822. évi VII. kötetében jelent meg Sipos József tudósítása a senyeházi születésű Imre György életéről.
Imre György nem mindennapi életpályát futott be. Életének fontosabb állomásai - a tudósítás szerint:
1746-ban született Senyeházán, szülei reformátusok voltak. Apja "nemes, de szegény szerű ember volt". Korán árvaságra jutott, de testvérbátyja, Imre János könyvkötő mester segítségével Debrecenben tanulhatott. "Nem lévén a tudományos pályához kedve", Pozsonyba ment, ahol Angrer Józsefnél csont és érc-műesztergályozást tanult. "...tehetsége lévén a mechanikusságra és az ércből való dolgozásra, magát nagy tökélyre vitte". 24-25 éves lehetetett, amikor elhagyta Magyarországot. Pozsony után Grácban, majd Bécsben dolgozott, aztán Franciaország, Anglia, majd újra Párizs következett, ahol sok esztendeig dolgozott. Párizsból a "spanyol király nevében Madridba hivatott" tíz évre szóló megbízással és igen magas fizetéssel. A megállapodásban szerepelt az is, hogy nem római katolikus volta miat nem háborgatják. Miután "királyi machinista"-ként letöltötte a tíz esztendőt, azt tervezte, hogy visszatér szülőhazájába. Terve a spanyol - francia háború miatt nem sikerülhetett.
Sipos Sózsef tudósításának teljes szövege itt olvasható.
Az Imre család neve szerepel a XVII - XVIII századi őrségi adóösszeírásokban. Így 1659-ben Senyeházán Imre Mártont és Imre Györgyöt írták össze, 1729-ben Imre Gergelt és Bajánházán Imre Tamást. Néhány évvel később a senyeházi Imre Györgyről azt jegyzik fel, hogy a faluból "elszökött". Sipos József Imre György apját nemesként említi, a senyeházi Imre család a valóságban jobbágy volt.
A tudósításból az is kiderül, hogy Imre Györgynek legalább két fiútestvére volt. Imre János a könyvkötő mesterséget tanulta ki és egy ideig Debrecenben dolgozott. Imre Mihály süvegkészítő lett és Békésen telepedett le. Tehát mindhárom Imre fiú távol került szülőföldjétől.
A Tudományos Gyűjteményben megjelent tudósítás szerzője Sipos József református lelkész 1775-ben született Kecskeméten. 1818-tól haláláig, 1840-ig Békésen szolgált. Az Imre Györgyre vonatkozó információkat Imre Mihálytól és családjától kapta.

Dr. Rankay József (1899 – 1961) emlékezete

2009-08-04T14:02:00.000-07:00

„Rankay hadnagy” nevét 1922 és 1945 között, majd 1990 után újra rendszeresen megemlítik a kercaszomori ünnepségeken, megemlékezéseken. Különösen sokszor elhangzott a név 2008-ban, amikor az országgyűlés törvényben ismerte el a kercaiak és szomoróciak hősiességét, a falunak pedig a „Legbátrabb falu – Communitas fortissima” címet adományozta. A megjelent tudósítások röviden ismertetik azokat az egykori eseményeket is, amelyek a kitűntetést indokolják.

„1920. augusztus 1-jén éjszaka Rankay hadnagy tizenhét határőrrel és a hozzájuk csatlakozó kercai férfiakkal megrohamozta a Szomorócot megszálló katonaságot. A meglepett jugoszlávok fegyvereiket eldobálva menekülésbe fogtak. A szomoróci férfiak e fegyverekkel csatlakoztak Rankay hadnagy csoportjához.”

Rankay hadnagy akciója is hozzájárult ahhoz, hogy Szomoróc 1922 februárjában visszakerült Magyarországhoz. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, azt kell mondanunk, Rankay (is) kellett ahhoz, hogy a falu 2008-ban megkapja a kitűntető címet.

Rankay József az I. világháborút követően csupán néhány hónapot töltött Kercán az oda telepített kis helyőrség parancsnokaként. Az utókor csak, mint „a Rankay hadnagyot” emlegette. Keresztnevére nem emlékeztek, de szinte legendás alakká vált. Néhány adat arról, ki is volt ő valójában:

1899. február 8-án született Visken, Máramaros megyében (ma Viskove, Kárpátalja – Ukrajna) Apja: id. Rankay József orvos, anyja Toperczer Vilma. Édesapja korán meghal. A nagyváradi tűzérségi hadapródiskola növendéke lesz.

1918 augusztusában hadnaggyá avatják. Rövid ideig az olasz fronton szolgál, majd a kercai helyőrség parancsnoka lesz.

Az 1920 augusztusi felkelés után Kercáról áthelyezik Jászberénybe.

1921 után jogi doktorátust szerez. 1928-ban feleségül veszi Medveczky-Langer Leónát. 1929-ben megszületik lánya, Rankay Pálma.

1932-ben a szolnoki gyalogezredhez, majd 1936-ban a miskolci gyalogezredhez helyezik.

Részt vesz a felvidéki, észak-erdélyi és délvidéki bevonulásban.

1940 novemberétől a Honvédelmi Minisztériumban dolgozik.

1941-ben „A tartalékos tiszt jogállása címmel” könyve jelenik meg.

1944 februárjától az orosz fronton harcol, súlyosan megsebesül. Szülővárosa, Visk díszpolgári címmel tünteti ki. Visszakerül a Honvédelmi Minisztériumba. 1944 októberében kitér az elől, hogy tisztként felesküdjön Szálasira. A Honvédelmi Minisztériummal Kőszegre, majd Passauba megy. Passauban amerikai fogságba esik. 1945-ben hazatér, itthon – mivel tanúk sora bizonyítja, hogy a minisztérium alkalmazottjaként zsidó tartalékosok munkaszolgálat alóli felmentésében közreműködött – leigazolják.

1946 után az Ingatlanközvetítők szervezetének elnökeként dolgozik, majd egy mesterbereki (Bicske) mezőgazdasági vállalatnál adminisztrátor.

1956 októberében a várható orosz támadásra való tekintettel, levélben felajánlja katonai szolgálatait a kormánynak.

1961. július 15-én meghal.

(Lánya, Rankay Pálma adatai alapján)

Őrségi restauráló fluid

2009-07-08T14:42:00.000-07:00

Csaknem száz éve, hogy az „Őrségi” kifejezés először jelent meg áruvédjegyként. Nem is egy, hanem mindjárt három terméket is reklámozott vele Saxinger Ottó őriszentpéteri patikus. Saxinger az egyik első őrségi gyütt-ment értelmiségi volt. Ő valóban jött és ment. Talán, ha másfél évtizedet töltött Őriszentpéteren. Alapítója és egyik szerzője volt az első őrségi hírlapnak, az 1911 és 1914 között kéthetente megjelenő Eőrséghnek. A lapot az ugyancsak máshonnan az Őrségbe települt Kvanduk Bertalan katolikus tanítóval közösen készítették. Alapítói és vezetői voltak még vagy fél tucat helyi egyesületnek, műkedvelő előadásokat s szerveztek.

Az Eőrségh-ben, amely a „Régi Őrség és vidékének közlönye” alcímet viselte, egy teljes oldal jutott a hirdetéseknek. Saxinger három saját termékének, az "Őrségi általános állattápszernek”, az „Őrségi tulipán sósborszesz”-nek és az „Őrségi restauráló fluid”-nak a reklámja szinte minden számban megjelent:

"ŐRSÉGI RESTAURÁLÓ FLUID

Nem csak helyettesíti, de jóval felülmúlja hatás tekintetében a külföldi hasonló célra szolgáló szereket. Az ára is olcsóbb 2 kor. 40 fill.

Lovaknak izomerősítőként, de más állatoknak is alkalmas.

Kapható Saxinger Ottó gyógyszerésznél Őriszentpéteren."

"ŐRSÉGI TULIPÁN SÓSBORSZESZ

Ki nem ismeri az Őrségi tulipán sósborszeszt, az ismerkedjék meg vele és sohasem fog mást használni, mert aki azt már megismerte, annak házi gyógyszerévé vált.

Az Őrségi tulipán sósborszesznek nagy a kelendősége, úgy hogy ma már számos vidéki kereskedő is árusítja, mert ezt kívánja a közönség.

Kis üveg 50 fill, közép üveg ára 1 kor. nagy üveg ára 2 kor.

Kapható Saxinger Ottó gyógyszerésznél, mint készítőnél Őriszentpéteren, Haasz Kálmán kereskedésében Őriszentpéteren, Orbán Károly kereskedésében Kerkanémetfaluban, Vogel Samu kereskedésében Szentgyörgyvölgyön és L. Löwensohnnál Senyeházán valódi minőségben és eredeti árakon.

Csak az valódi, mely védjeggyel van ellátva!"

Régi őrségi nemzetségek 3. - a Szép család

2009-06-29T04:59:00.000-07:00

Az Őrség Szép nevet viselő családjainak lakóhelye az 1500-as évek közepétől egészen az 1700-as évek közepéig kizárólag Bükalja és Szomoróc volt. A két településen a Szép (Zeep, Zep) nevűek nem csupán “elő - előfordultak”, hanem gyakran a többséget alkották. 1550-ben Szomorócon Szép (Zyep) András, Szép Balázs és Szép Benedek nevét említik. 1555-ben Szomorócon összeírt 7 családfő közül 5 a Szép (Zep) nevet viselte. 1630-ban az Őrségben öt Szép család élt, három Szomorócon, kettő Bükalján. Százötven évvel később, 1751-ben Szép Ádámot, Szép Györgyöt, Szép Jánost, Szép Mihályt, Szép Mihályt (másik), Szép Miklóst - mint családfőket - Bükalján írták össze – tehát ebben az évben a faluban hat Szép nevű család lakott. A szomszédos Szomorócon további – kettő (egy újabb – Szép Mihály, és egy másik Szép János)
Az 1785-ben névsorban szereplő senyeházi Szép János az első, akinek neve nem az előbbi két község valamelyikéhez kapcsolódik.
Egyelőre nincs rá konkrét adat, de megfontolandó hipotézis: a Szomorócon és Bükalján a XVI. közepén igen jelentős súllyal jelenlévő Szépek, a Szomorócnak is nevet adó Zomor leszármazottai lehettek. Zomor – mint e helyhez kötődő személyről - 1409-ből van adatunk, Szomorócot (ezen a néven) – ebben az időszakban (1393-ban) említik először.
A szűkebben vett Őrség mellett Szép nevűeket találunk a közeli Szentgyörgyvölgyön és Nemesnépen is. Csak alapos kutatás deríthetné fel, hogy ugyanannak a nemzetségnek a két ágáról van-e szó. Szentgyörgyvölgy egykori őreinek a XV-XVI. században sikerült nemesi rangot szereznie, a szomoróciak és bükaljaiak őri kiváltságaikat elveszítve, jobbágyok lettek.
Az 1700-as- 1800-as évek fordulóján Pápán működött Szép Ábrahám ügyvéd. Az őrségiek 'korifeusa”, az “arany szabadság visszaszerzése” iránti törekvéseik támogatója volt. Szép Sámuellel (testvérével?) együtt, a református kollégium őrségi alumnusait is rendszeresen segítette.

Horváth Ferenc kercai plébános feljegyzése Rómer Flóris őrségi látogatásairól

2009-06-18T10:18:00.000-07:00

Horváth Ferenc 1842-ban született Szombathelyen, Horváth Gáspár csizmadia és Keresztúri Anna gyermekeként. 1871 és 1922 között, több mint 50 éven át volt kercai plébános. Abban az időben filiaként a kercai plébániához tartozott Domonkosfa és Velemér katolikus temploma is.
Horváth Ferenc több úságban is publikált (Rábavidék, Idők tanuja, Szombathelyi Újság, stb.) Az elsők között hívta fel a figyelmet az Őrség régi templomaira, szorgalmazta a az egyházi építészet emlékeinek megóvását. 1922-től 1930-ban bekövetkezett haláláig a szombathelyi Deficientia (idős papok otthona) lakója volt.
1910-12 körül megírta a Hodos - Kerca - Velemér plébániák történetét. A kéziratban maradt mű bevezetőjében ír Rómer Flóris őrségi látogatásairól is:

"A nagy nevű, országos hírű régésztudós Rómer Flóris, volt bencés tanár, nagyváradi kanonok és az országos régészeti társulat aligazgatója többször járt Őrségben, kutatva a netán föltalálható régiségeket és főleg nagybecsű műemlékeket. Így, legutóbb 1873-ban legutószor látogatott el, hogy részint a bécsi világkiállításra némi háziipar készítményt, részint, hogy Velemér és Domonkosfa templomokat is megtekintse, mint régészeti műemlékeket.
Ez alkalommal sokoldalú beszélgetéseink közben, tán elgondolkodva látottak fölött, melyek mély benyomást tehettek lelkére; vagy a dicső múlt emlékei vonultak el lelki szemei előtt? … hogy annál kirívóbban lássa a szívtelen korszak süllyedését, mely kész volt elvetemülten rombolni őseik kegyes alkotásait; mert kitört belőle a felháborodás sóhaja: Rettenetes bűnt kelle elkövetni e vidék lakosságának, hogy Isten megvonta a kegyelem világosságát tőle a katolikus hit elvesztése által és a protestantizmusba engedte tereltetni."

Amikor Szomoróc az Őrségszőllős nevet viselte

2009-05-26T10:37:00.000-07:00

Szomoróc község képviselő-testülete 1897 január 12-i ülésén egyhangú határozatot hozott, mely szerint kérik a falu nevének Őrség-Szőllősre változtatását. Még az év elején új bélyegzőt is készíttettek, amit használni is kezdtek. A régi pecsétnyomót beküldték a Megyei Levéltárba. (Valószínűleg új település-névtála is készült, de erről nincs adat.) A Körmend és Vidéke c. lap üdvözölte a névmagyarosítást, azt példaként állította más települések elé.
Az alispáni hivatal csak két évvel később (!) - 1899. január 28-án továbbította a kérelmet a Belügyminisztériumba. A Belügyminisztérium 1899. július 24-én válaszolt:

"A névváltoztatást a belügyminisztérium nem engedélyezi, mert a község neve minden valószínűség szerint valami Árpádkori Zomor nevű egyéntől származik, amelyet a szláv lakosság az „ovecz” személynévképzővel látott el, de azt később magyar befolyásra „ócz"-ra változtatta. Szomorócz teljesen jó magyar hangzású név, az országban egymagában áll, Szőllős nevű viszont 17 van.”
A minisztériumi választ követően a vármegye törvényhatósága kötelezte a települést a Szomoróc név használatára.
"A település a Szomoróc helynév felvételére köteles és pecsétjét azonnal készítesse el, a régieket pedig terjessze fel."

(A község előljárói 1897 január 12-én: Bíró: Pongrácz Dániel Esküdtek: Kapornaky Sándor, Ábrahám András, Horváth József, Orbán Sándor, Balaicz Dániel, Pongrácz Lőrinc, Horváth Ferenc, Horváth Sándor, Pongrácz Ferenc, Pongrácz Ferenc - másik, Papp János, ifj. Pongrácz Dániel, Kapornaky István. Az ülésen nem voltak jelen Orbán Lajos és Pongrácz Kálmán esküdtek)

Régi őrségi nemzetségek - 2. A Zsoldos (Soldos) család

2009-05-12T07:00:00.000-07:00

A Soldosok (Zsoldosok) az Őrség legnépesebb és legtekintélyesebb családjai közé tartoztak. A nemzetség múltja egyértelműen Szalafőhöz kapcsolódik. A XVII – XVIII. századi összeírásokban 18-20 Soldos família szerepel. Míg Dávidházán, Nagyrákoson és Őriszentpéteren csupán egy-egy Soldos nevű család volt, Szalafőn 15 – 17. Az 1700-as években Szalafő Soldosok lakta részét Zsoldosszernek nevezik. A Zsoldosszer valószínűleg a későbbi Templomszerrel azonos.

Az 1550-es urbárium Szalafőn Soldos Tamás, Soldos Imre és Soldos Lénárt nevét említi

A család tagjai közül többen is viseltek őrnagyi tisztséget. 1629-ben a szalafői Soldos István volt az Őrség őrnagya, 1666 körül pedig a szintén szalafői Soldos Márton. Soldos Istvánról feljegyzi az összeírás, hogy „Eörnagy - míg ez tisztben vagyon liber” - tehát mentesül a jobbágyi szolgáltatások alól.

1732-ben a Nagyrákoson lakó Zsoldos Márton szökött el családjával együtt a Somogy megyei Orciba. 1751-ben az elszököttek között jegyezték fel a szalafői Zsoldos Ferencet és három fiát.

A szalafői Soldosok sokfelé szétrajzottak, így pl. szalafői volt XVIII – XIX. század fordulóján Pápán dolgozó Soldos György könyvkötő. (A pápai Soldos család rendszeresen támogatta a református kollégium diákjait is, akik között számos őrségi volt.)

A könyvkötő mesterséget választotta a család egy másik tagja Zsoldos István is, aki „ könyvkötő mesterségre adattatván sok vándorlás után magát Szombathely városban letette".

Zsoldos Istvánnak öt gyermekéről tudunk – közülük a legidősebb, István - apja mesterségét folytatta. Az apa feljegyzése szerint 1818-ban fiatalabb gyermekei közül János mészárosként, György kalmárként dolgozott, Ferenc törvénytanuló, Terézia pedig hajadon volt. (Zsoldos Ferenc az iskolái elvégzése után ügyvéd lett)

Régi őrségi nemzetségek – 1. A Könye család

2009-04-22T08:41:00.000-07:00

Az Őrséget ismertető kiadványok többségében szerepel az a kitétel, hogy az Őrségben már a „kezdetektől fogva” ugyanazok a családok élnek. Van olyan szerző, akinél a kezdetek kifejezés a honfoglalást, van akinél az államalapítást jelenti. Többen magabiztosan említik a un. 1286-os kiváltságlevelet, amelyik név szerint sorolja fel az őrségi családfőket. Az egyébként megfontolandó hipotézis itt mindjárt megbicsaklik. Az 1286-ra datált oklevelet valamikor az 1700-as évek második felében írták. A hamisítvány is érdekes és értékes dokumentum. Készítői egy elképzelt okiratot próbáltak saját, akkori ismereteik alapján rekonstruálni.

Az oklevélben felsorolt családnevek nem az 1200-as, hanem az 1600-as, 1700-as évek állapotait tükrözik. Ez természetesen nem jelenti automatikusan azt, hogy megnevezett családok többsége nem élt vagy élhetett már a XIII. században az Őrségben.

A régi családnevek között vannak olyanok, amelyek az Őrségre jellemzőek. Ilyen pl. a Könye. A fent említett, hamis oklevél Könye Gergelyt (Gregorii Keönie), Könye Ábrahámot (Abrahae Keönie) és Könye Pált (Paulo Keönie) sorolja fel. A nevek említése csupán annak a bizonyítéka, hogy a XVIII. században a Könyéket régi őrségi családként tartották számon.

A Könye azon családnevek közé tartozik, amelyik településnek is nevet adott. Könyeházáról 1428-ból van adatunk. A település valószínűleg azonos a későbbi Kotormánnyal. A későbbi összeírások szerint a Könye nevezetűek nagy része itt és a szomszédos falvakban lakott.

Pl. Könye György - Kotormányszeg (1550), Könye János - Kotormányszeg (1550), Könye Péter - Hodos (1550), Könye Péter – Kotormány (1659), Könye János – Kotormány (1659), Könye Miklós – Kotormány (1659), Könye Mihály – Kotormány (1659), Könye Tamás – Senyeháza (1630), Könye Ferenc – Hodos (1659), Könye János szabó – Hodos (1734), Könye János – Kerca (1659), Könye Mihály – Kerca (1659), Könye Ádám – Kerca (1659), Könye János – Őriszentpéter (1729), Könye Miklós – Nagyrákos (1729), Könye Péter katona – Szalafő (1729)

1732 után az Őrségből több Könye nevű család Somogyba (Orciba) és Zalába (Nagykanizsa környékére) költözött. A több ágra szakadt könyeházi Könye nemzetségből származhatnak Őrséggel szomszédos területeken (pl. Vaspör, Rábagyarmat, Zalaegerszeg) élő Könye családok is.

A XVII. századtól kezdve vannak adatok arra, hogy generációkon átívelő, hagyományos foglalkozás volt körükben a szabóság, illetve szűrszabóság. Tekintélyesebb nemzetségnek számítottak, amelynek egyes tagjai az 1700-as években a nemesi cím elnyerésével is próbálkoztak.

A Könye az Őrségben ma is gyakori név. Megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a Könye nevet viselő családok jelentős része (éljenek bárhol a világon) - az Őrségből származik. A család ősi „székhelyének” elsődlegesen Könyeháza (későbbi nevén Kotormány – ma Bajánsenye része), másodlagosan Hodos és Kerca tekinthető.

Alkarika, Bajánfiaandrásháza, Farkasi, Iklód, Kánszeg, Könyeháza, Őrmihályháza, Pácod, Szentviszló - "ismeretlen" őrségi falvak

2009-03-30T12:13:00.000-07:00

Az Őrségre vonatkozó írott forrásokban olyan településnevek is fel-felbukkannak, amelyek ma már nem használatosak. Az alábbi nevekkel a szűkebben vett Őrség területén találkoz

Alkarika, más néven Kápolnásfalu ( Alkaryka, Kapolnasfalw - 1428), Kápolnáskerca (Kapolnaskyrcha - 1452) Valószínűleg mindhárom elnevezés a mai Kerkáskápolnát jelöli. Kerkáskápolna az 1700-as évek elejéig Szalafővel és Őriszentpéterrel együtt az Őrség népesebb települései közé tartozott. Temploma volt, aminek pontos helyét nem ismerjük, talán a mostani temető környékén állhatott. A "Várdomb" dűlőnév pedig erődített helyre utal. A Kápolnáskerca név utótagja nem inkább a Kerca patakkal, mint Kerca faluval hozható összefüggésbe. A "Nagy-Kerka" (Kerka) és a "Kis-Kerka" (Kerca-patak) a falutól nem messze, Bajánháza határában egyesül.
Bajánfiaandrásháza (Bayanfiwandrashaza - 1428) Bajánházával azonos.
Farkasi, Farkasfölde (Farkasy, Farkasfelde - 1350) Kercától nyugatra, a későbbi Szomoróc és Bükalja területén volt. Nem azonos a Szentgyörgyvölgye területén lévő Farkasival!
Iklód A XIX. században beolvadt Kisrákosba. A név ma is ismert.
Kánszeg Dávidházától északra. Az elnevezés dűlőnévként, illetve a Kánszegi-patak elnevezésében máig fennmaradt.
Könyeháza (Kwnyehaza - 1428) Valószínűleg a későbbi Kotormánnyal (Kotormányszeggel) vagy annak nyugati részével azonos.
Őrmihályháza (1548) Valószínűleg Kotormány egy részével, annak keleti szerével azonos.
Pácod - (Pacuth - 1310) Pankasztól délre. A XX. század első felében néptelenedett el teljesen. A terület most Zala megyéhez tartozik. Korábban alkalmanként Vas megyéhez, illetve az Őrséghez számolták.
Szentviszló - Kerca és Szomoróc között, a pataktól délre a "Pusztatemető" környékén. A Szent Vencel templomot 1208-ban említik először.

"Azon örüljetek, hogy a ti neveitek felirattattak a Mennyben" - Újabb adat Sanyaházi Györgyről

2009-03-15T14:29:00.000-07:00

Néhány héttel ezelőtt még csak feltételeztem, hogy Sanyaházi György prédikátor esetleg azonos lehet a Senyeházán élt Csippán Györggyel. ( "Elpusztultanak Istennek templomi" ...) Újabb adattal Semsey Balázs múzeológus, az Iparművészeti Múzeum munkatársa segített, aki elküldte nekem a Tök község régi református templomának mennyezetén olvasható szöveget, amely így szól:
„ez / isten / szent házában / a padlásnak és az alatta / a praedikallo szeknek meg/ujjittatasok lett sanyahazi / cs: györgy: ez helysegbeli praedi/katorságának huszonkilenczedik / esztendejeben r komáromi / asztalos szabó istván és magá/val levő istvány és jánosnak / áltolok. ách mester pátyi / a mihály – Luc: C: 10 V 20: / Azon örüllyetek hogy ati Nevei/tek fel irattattak Mennyben / Anno 1740 / 2 Septembris”
A Sanyaházi Cs. György feliratból gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy Sanyaházi (senyeházi) Csippán Györgyről van szó, aki 1740-ben már huszonkilenc esztendendeje volt prédikátor a faluban. Az ő idejében épülhetett maga a református templom is, amelyet 1740-ben festett deszkamennyezettel láttak el. Az 1900-ban átépítés miatt a deszkamennyezet lebontották és eladták az Iparművészeti Múzeumnak. Később a festett mennyezet egy ideig a Bartók Múzeum koncerttermét díszítette, majd visszakerült az Iparművészeti Múzeum Bútorgyűjteményébe. A Sanyaházi György által komáromi festő-asztalosokkal készítettett mennyezet néhány kazettája rövidesen Berlinben kerül kiállításra. A Német Történeti Múzeumban (Deutsches Historisches Museum) mutatják be a "Kávinizmus - Reformátusok Németországban és Európában" (Calvinizmus - Die Reformierten in Deutschland und Europa) című rangos kiállításon, amelyet Kálvin János születésének ötszázadik évfordulója alkalmából rendeznek.

„Szomszédunkban lakik az öreg Vak Vendel, kár, hogy nem lát, pedig olyan jó ember"

2009-03-02T09:19:00.000-08:00

Vak Vendelként ismerték Szomorócon, de valódi neve Németh Vendel volt. A göcseji Németfaluból származó katolikus árva fiú volt, aki az elemi iskola néhány osztályát Kustánszegen, az ottani református egyházközség támogatásával végezte el. „Szógagyerekként”, pásztorgyerekként foglalkoztatták, míg látását teljesen el nem veszítette. Sok régi hiedelmet, éneket ismert, amelyből néhányat néprajzi gyűjtők is feljegyeztek. Őrségi látogatásai során Kardos László is rendszeresen felkereste, Kovács József plébános a tőle hallott babonákat jegyezte fel.
A címben szereplő idézet Kapornaky Gyulától, az „Őrség költőjétől” származik, akinek Vak Vendel valóban a szomszédja volt.
Lajtha László 1960 tavaszán egyik zsoltárunk régi változatát rögzítette hangszalagra tőle.

„Kegyes Jézus ién imádságomra
Hajtsad füled én kiáltásomra
Jusson hozzád beszédem mind jómra
Ne nézz uram méltatlan voltomra.

Jer dicsérjük az Istennek Fiát
A Szent Szűznek szentséges magzatját
E világnak édes Megváltóját
Bünösöknek kegyes szószólóját."
(folkradio.hu)

Fotó: Németh Vendel (1873 - 1962) sírja a szomoróci temetőben

„Elpusztultanak az Istennek templomi ugyannyira, hogy rókák és vadak lakják azokat" - Sanyaházi György senyeházi származású prédikátor

2009-02-23T08:47:00.000-08:00

Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában található Sanyaházi György 1705-ben Bajánházán elkészített, Kercán elmondott, majd Szentpéteren megismételt prédikációja.

A prédikáció 2005-ben – keletkezésének 300. évfordulóján - újra elhangzott Kercaszomoron. A megemlékezésre a Pusztatemetőben, az ősi templom maradványainál került sor. Itt, az 1705-ben még álló templomban, hangozhattak el annak idején Sanyaházi György szavai, amelyeket Ozsváth Imre református lelkész olvasott fel.

Sanyaházi György életútjáról egyelőre nagyon keveset tudunk. Csak feltételezhetjük, hogy 1670 – 1680 táján születhetett, valószínűleg Senyeházán. A Sanyaházi szinte bizonyos, hogy felvett név, viselőjének szülőhelyére, származási helyére utal. (Csupán néhány név a korszak ismertebb prédikátorai közül: Debreceni Ember Pál, Geleji Katona István, Szenczi Molnár Albert. Az előnév mindegyiknél a születési helyet jelöli.) Sanyaháziról még egy adat áll rendelkezésre, 1710 körül Tök községben (Pest megye) volt prédikátor. Egy 1743-as tanúkihallgatási jegyzőkönyv arról ad információt, hogy a korábban Senyeházán lakó Csipán (Csippán, Czipán) testvérek Tökre és Hajdúszoboszlóra távoztak. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy Sanyaházi György azonos a senyeházi Csippán Györggyel. Az 1666-os adóösszeírás Senyeházán Csippán (Czipán) István szabót említi, György az ő fia lehetett.

A Csipán (Czippán, Csépán) família valaha a környék tekintélyesebb családjai közé tartozott. Hozzájuk kapcsolódnak a Csipán-rét, Csipái dűlőnevek is (a Haricsánál).

Részlet Sanyaházi György prédikációjából:

„Mert akár az mi igyefogyott, utolsó végéhez s romláshoz jutott nemzetünket és megpusztult országunkat nézem, akár ami sirathatatlan állapotban és sorsban forgó nemzetünknek és országunknak oszlopit nézem, akár az előttünk lévő leczkét, - megkeseredett lélekkel szemeimbül könnyeim kicsordulnak, midőn ezeket elnézem -, zokogván ugyancsak azt mondhatom: szomorú az én lelkem mind halálig. Mert, ha megnézem szegény nemzetünket, elnézem szegény megpusztult hazánkat, imé, nincsen aki az Istennek szent helyén állana. Nincsenek az prophéták, megszűnt az örvendezők seregének éneklése. Elpusztultanak az Istennek templomi ugyannyira, hogy rókák és vadak lakják azokat. Mert imé, az kik felől azt reméllyük vala, hogy ezek után állana helyre szegény hazánk, ezek által oltalmazhatnánk édes hazánkat s igaz vallásunkat, ezek szárnya alatt nyugodnék az Istennek megnyomorodott Anyaszentegyháza, és hogy ezek által látnak naponként szép rendet az Istennek veteményes kertei, az scholák és az igaz vállás. Imé azok elvetettettek tőlünk, kik fogságra, kik számkivetésre. Oh, ha valaki az én fejemet vizekké változtathatná és az én fejemet könnyhullatásnak kútfejévé, hogy éjjel nappal keservesen sirathatnám szegény nemzetemnek sorsát s állapottyát, - eléggé megsiratnám. „

Csendőrőrs Szomorócon (1925 - 1934)

2009-02-18T07:59:00.000-08:00

1925-től majd tíz éven át csendőrőrs működött Szomorócon. Azt, hogy mi indokolta az őrs felállítását és működtetését az alig kétszáz lelkes faluban, jól illusztrálja az alábbi levél, amelyet a szomoróciak írtak Vas megye főispánjának. A szomoróciak megpróbálták megakadályozni a csendőrállomás Kercára történő áthelyezését. Nem jártak sikerrel, az őrsöt a csendőröknek jobb körülményeket biztosító Kercára telepítették át.

„Méltóságos Főispán Úr!

Szomoróc község alulírott elöljárói, mint a „Nemzeti Egység” helyi szervezetének vezetősége, alázatos kérelmünket a legmélyebb tisztelettel terjesszük a Méltóságos Főispán úr kegyes színe elé ez alábbiakban.
Szomoróc község 1920 aug(usztus). hó 12-től 1922 február 9-ig jugoszláv megszállás alatt volt, s ezen idő alatt a lakosság a legnagyobb szenvedéseken és zaklatásokon ment keresztül. A község színe java törhetetlen és szívós magyarságukért börtönökbe hurczoltatott. A felszabadulással egyidejűleg mentesült a lakosság e szörnyű szenvedéstől ugyan, de azután meg a gyakran előforduló szláv betörések és lopások tartották állandóan izgalomban mindaddig, míg végre 1925 évben egy csendőrőrs helyeztetett községünkbe. Ettől az időtől kezdve mintegy új élet korszaka nyílt meg a község életében, a betörések és lopások egy csapásra megszűntek, s megszűnt továbbá a lakosság addig fokozódó izgalma is, és a nyugalom és a közbiztonság teljesen helyre állt.
Most azonban a legutóbbi időkben a szomoróci csendőrőrsnek Kerca községbe való áthelyezése rendeltetett el általunk ismeretlen és meg nem fogható okokból, és akkor Szomoróc község védtelenül marad itt, mint nyitott kapu a szláv gyűrűben, mert csonka hazánkban alig van még egy hasonló határ menti község, amely mind a három oldalról idegen uralom alatt álló határokkal lenne körülövezve vagy zárva, és mintegy zsák utczában szorított községnek egyetlen egy kijárata van magyar hazánk felé, és nincs még egy olyan község sem, amely a védelemre úgy annyira rálenne szorulva, mint Szomoróc község annyival is inkább, mert már néhány év óta határaink közvetlen közelében két vagy három magyar esett áldozatul, ami annál inkább fokozta a lakosság félelmét.
A fentiekre való tekintettel kérve kérjük a Méltóságos Főispán urat, méltányolja községünk kivételes helyzetét, magas intézkedésével odahatni méltóztassék, hogy a 9 évvel ezelőtt idehelyezett, közbiztonságunkat és nyugalmunkat megóvó csendőrőrsünk a lakosság megnyugvására és a veszélyeztetett közbiztonság érdekében községünkben továbbra is meghagyassék.
Mely kérelmünk megismétlésével vagyunk a Méltóságos Főispán Úrnak Alázatos szolgái és párthívei.

Szomorócon 1934. ápr(ilis) hó 30.

Horváth Sándor, községbíró, a helyi szervezet elnöke
Papp Sándor, a helyi szervezet titkára
Ingiszy Ferenc, alelnök
Zsoldos Elek, választmányi tag
Soós Sándor, esk(üdt)
Pongrácz Ferencz, Hp (?) és párttag
Nagy Antal, választmányi tag
Pongrácz Antal, választmányi tag

E kérvényben foglaltak a tényleges valóságnak megfelelnek. Igazoljuk.

Kotormány 1934. május 1. - Kovács Károly bíró, a N(emzeti) E(egység). helyi szer(vezetének) elnöke
Dávidháza 1934 május 1. - Kovács József bíró, a N(emzeti) E(gység) helyi szer(vezetének) elnöke
Senyeháza 1934 április 30. Sohár ..... k(özsé)g bíró, N(emzeti Egység párti elnök”

Gubafalvától Zürich-ig

2009-02-08T12:21:00.000-08:00

1944-ben a Dunántúli Szemlében jelent meg Kós Károly Züricvölgyi gerencsérség című írása. A néprajzi tanulmányban a neves szerző Velemér – Gödörháza – Magyarszombatfa – Kisszerdahely falvak fazekasiparát mutatta be. Azt a völgyet, amelyben ezek a falvak elhelyezkednek Züric-völgynek nevezi Kós Károly.
Az elmúlt évtizedekben már többen is felhívták a figyelmet arra, hogy az elnevezés az itt élők és a környékbeliek között teljesen ismeretlen. A fazekasság néprajza iránt érdeklődők körében a munka alapműnek számít, rendszeresen hivatkoznak rá. Ennek eredményeként a Kós Károly által alkotott Züric-völgy elnevezés – bár meglehetősen szűk körben – mégis ismertté vált. Az egyik újonnan felbukkant névmagyarázat feltételezi, hogy az itt élőknek a régmúltban volt valamilyen kapcsolata Zürich városával.
A rendelkezésre álló történeti adatok teljesen más megoldást kínálnak:
1536-ban bukkan fel a környéken a Gubafalva elnevezés. A település valószínűleg a mostani Gödörházával (vagy annak egy) részével azonos. A név nem tűnt el teljesen nyomtalanul, Gödörházán máig megmaradt a Gubáj-árok elnevezés. Ez önmagában talán kevés lenne, de ismert a Curek-patak név is. (Inkább a völgy nyugati részén használják.)
A curek, curak pedig a szláv nyelvben a guba, gubacs egyik elnevezése. A kettős névadásra sok példát találunk a Nyugat-Dunántúlon. Az egyik kifejezetten a gubához kapcsolódik. Kőszegtől északra lévő Guba-hegyet (illetve annak egyik részét), a horvátok Curek-ként ismerik.
A tölgyfagubacs a középkorban fontos árucikk volt. A gubacsot cserzőanyagként, festőanyagként hasznosították. Voltak falvak, amelyek gubaccsal adóztak. Esetleg ilyen lehetett Gubafalva is. A közeli Haricsát – XIV – XVI. századi források rendre Cser-hegye néven emlegetik.
A Curek az 1700-as évek végétől kezdődő térképezési és általános felmérési munkák során változott Züric-cé. A magyarázat tulajdonképpen nagyon egyszerű. A „Josephinische Landesaufnahme” (1763 – 1787), majd az 1856 -1860 közötti kataszterezés munkáit is, igen jelentős részben német anyanyelvű mérnökök végezték.
A helybeliektől begyűjtött elnevezéseket nem mindig tudták helyesen feljegyezni, illetve a névanyag korrekciójára a későbbiek során is csak a fontosabbnak vélt nevek esetén került sor.(Pl. Kerca nevét először Gerzay formában írták). Így került rá a kéziratos térképlapra a Curek-patak "Zurec"-ként, a térképi feljegyzés téves olvasata válhatott aztán "Züric"-cé.

Hodosi Gerencsér András - az első, név szerint ismert, őrségi őrnagy és az első, névszerint ismert, őrségi fazekas

2009-02-05T15:45:00.000-08:00

Az őrnagyi intézmény az Őrségben több száz éven keresztül fennállt. Ennek ellenére az írott forrásokban viszonylag kevés – talán másfél tucat – őrnagy neve maradt fenn. Azt sem tudjuk pontosan, hogy milyen módon választották az őrnagyot és a mögötte álló testületet (az esküdteket). Valószínűsíthető, hogy a választásnál „a területi szempontoknak” is volt valamilyen szerepe. Az eddig név szerint ismert őrnagyok közül a legtöbben szalafőiek és szentpéteriek voltak, de tudunk kercai, bajánházi és hodosi őrnagyról is.
Az első ismert adat viszonylag késői – 1491-ből származik. Ebben az évben az őrségiek képviseletében, őrnagyként a hodosi Gerencsér András járt el.
Szűkszavú a forrás, de ennek ellenére sok mindent elárul. Tudjuk az őrnagy nevét: Gerencsér András; tudjuk a lakhelyét: Hodos. Az akkori névadási, névhasználati szokásokból következtethetünk (az ő, esetleg a felmenői) foglakozására: fazekas.
Megkockáztathatjuk a kijelentést, hodosi Gerencsér András nem csupán az első név szerint ismert őrnagy, hanem az első név szerint ismert őrségi fazekas is.
A hodosi és kapornaki fazekasságnak igen régi múltja van; - annak ellenére, hogy az elmúlt évszázadban ebben a két faluban jóval kevesebben foglalkoztak a mesterséggel, mint Magyarszombatfán vagy Gödörházán.
Domaföld és Kotormány között – a határ mindkét oldalán, de nagyobb számban Domaföld területén - az erdőben több száz (!) agyaglikat figyelhetünk meg. A területet már az 1700-as évek második felében „Fazék”-nak nevezték. A domaföldiek ma is így ismerik, arról is tudnak, hogy a gerencsérek valamikor innen hordták az agyagot.
A korai adatok és a gödrök nagy száma egyaránt arra utal, hogy már XV. században használták ezeket a fazekasgödröket.
Így tehát van egy olyan helyszín is, amelyik hodosi Gerencsér András nevéhez kapcsolható.

"Kérném Méltóságod közbenjárását Szomorócz község érdekében" - Horváth Ferenc 1921 nyarán a Vas megyei alispánhoz írt levele

2009-02-05T07:42:00.000-08:00

Az alábbi levelet Horváth Ferenc kercai plébános írta 1921 nyarán. Ebben az évben Szomoróc a Szerb - Horvát - Szlovén Királysághoz tartozott. Az előző év augusztusában elfogott mintegy tucatnyi szomoróci férfit - a levél keletkezésének idején - a szláv hatóságok még mindig fogságban tartották.
A levél írója, Horváth Ferenc közel négy évtizedig volt kercai plébános. Megírta a Kerca - Domonkosfa - Hodos plébániák történetét. (Munkája kéziratban van.). Cikksorozatot tett közzé a környék műemléki szempontból is fontos templomairól, szorgalmazta védelműket, megóvásukat. Kapcsolatban állt Rómer Flórissal is. Cikkei, írásai főleg Vas megyei lapokban jelentek meg. A levélben a haza féltése mellett megjelennek saját sérelmei is. A "veleméri ügy" szálai ma már nehezen kibogozhatóak. Soraiban tetten érhető a más felekezetbeliekkel szembeni ellenszenve is.
A levélből kiderül, hogy Szomorócon a megszállás időszakában Szvétecz Lajos volt a "községbíró". Róla - ezen a tényen kívül - semmit nem tudunk. Szinte biztos, hogy nem választás útján került a tisztségbe. Nem helybeli volt - valószínűleg a megszálló hatóság nevezte ki előljárónak.

"Méltóságos Alispán Úr!

A gyalázatos vérlázító Trianoni szerződés a franczia parlamentben jóvá hagyva érvénybe lép. Minden elzárás, levél és lapok elkobzása daczára a községek lakói szívfájdalommal jajdulnak fel, hogy a drága édes Magyarhazától elszakíttatnak, de különösen a nálam siránkozva panaszkodó Szomorócz községiek tettek panaszt és plébániám még más 7 község lakosai, arra kérvén, hogy megkeressem és kérjem a nevökben méltóságod (.......) minden irányú közbenjárását, (.....) hogy Szomorócz község -kiknek nevében e sorokat írom, de a többi községek érdekében is,- hogy Jugoszláviához ne csatoltassanak.
Ugyanitt Szomorócz község több lakosa bérbe bír a kerczai határban a plebánia és a reform(átus) gyülekezet birtokából egyes részeket, és azt kérelmezték a Szláv hatóságnál egy beadványban, hogy főleg őszi legeltetésre marháikat a határon áthajthassák. Ezen kérvénybe azonban becsempésztetett az, hogy a határ a kerczai plebániaházig bellebb tolassék, miáltal úgy birtokom, de úgy a református gyülekezet és tanító birtoka is Szláviába fog esni.
Nehogy tehát e hamisított kérvény alapján nem távolabb, hanem még közelebb hozassék a határ! Megjegyzem, hogy Szvétecz Lajos kommunista és most községbíró volt írója, kiárulója magyaroknak – ennek érvényét vagy hatályát megsemmisíteni méltóztasson már előre is.
A Muraszombati Comissarius e hamisított kérvény beterjésztését megigérte s látszólag örömmel kapott az alkalmon. Tehát mi magyarok sem merülhetünk el fájdalmas resignatioval meghunnyászkodva a semmit tevésbe.
Midőn érdemben kérném Méltóságod közbenjárását Szomorócz község érdekében, úgy egyéb 8 községem érdekében, a határ minél messzebb való kitolásáért. ...., hogy föl ne említsem mint közigazgatási főhatóságnak, azon Velemér községi eseményt, mely velem szemben izgalmassá vált. Plébánia birtokot 12 ember között egy vörös biztos felosztotta és munkába vették. 3 évre ugyan meghagytam használatukban bérfizetés mellett, de mivel sok kárt tettek és kellő felügyelet sem volt kénytelen voltam másoknak bérbe adni szigorú rendartás és gondozásra.
Meglehet hatóságoknál, sőt talán püspöknél fognak járni kérvényezni kommunista tanítójuk sugalmazására, hogy birtokba juthassanak, mert azzal vannak kecsegtetve e református atyafiak, hogy ha néhány évig még bírják a kat(olikus) plébánia birtokot, az örökjük leend, úgy mint a régi robotos birtokok. Szóval osztozkodást titkos kommunista czélzattal kérvényeznek. E körülményre kívántam figyelmét kérni a kitérő soraimban, melyek után maradtam.

Kiváló tisztelettel

Kercza, 1921. július 24-én Horváth Ferenc plébános"