Az őrségi állattartásról az 1600-as évek elejéig visszamenőleg viszonylag pontos adataink vannak. A „öreg marhát” (ökör, tehén, borjú, ló) többször is összeírták, kimutatva, hogy melyik településen, melyik portán hány van belőlük.
A „sertés marhára” és az aprójószágra vonatkozó források már nem ennyire részletezőek.
Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy a legfontosabb haszonállat a szarvasmarha volt. Igavonásra a szegényebb tehenet, a kicsit jobb körülmények között élők ökröt használtak. Lovuk csak a tehetősebbeknek volt. Jobbágyi szolgáltatásként rendszeresen kötelezték őket hosszú fuvarra, ez akár az Őrségből Grácig tartó több napos utat is jelenthetett. Ezt az utat ökrökkel, ritkábban lovakkal tették meg.
A török hódoltság idején a kötelezően beszolgáltatandó adók és „ajándékok” között általában borjú szerepel. A töröknek adott „ajándékként” a sertés szóba sem jöhetett. Az őrségiek juhot, kecskét nem tartottak, sőt a juh és kecsketartást kifejezetten ellenezték. Ennek oka az volt, hogy véleményük szerint a birkák tönkre teszik a réteket és marhalegelőket. 1732-őt követően, amikor sokan Somogyba szöktek, a Batthyányiak több településen is allodiális birtokokat, majorságokat alakítottak ki. (Ebben az időszakban jöttek létre pl. a kerkáskápolnai majorok.) A majorokba birkanyájakat is próbáltak telepíteni, amihez pásztorokat Zalából hívtak.
Az őrségiek az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején is igen határozottan léptek fel a birkatartás ellen. Előbb a földesurat kérték, hogy falvaikba ne hozzanak birkákat, majd a felsőbb hatósághoz fordultak panasszal.
Egyértelmű ígéretet nem kaptak, de a dolgok végeredményét tekintve a birkanyájak mégis kívül rekedtek az Őrségen.
A juh és a kecske a jobbágyfelszabadítás után sem vált őrségi állattá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése