2009. augusztus 26., szerda

Senyeházi mester a spanyol királyi udvarban

A Tudományos Gyűjtemény 1822. évi VII. kötetében jelent meg Sipos József tudósítása a senyeházi születésű Imre György életéről. Imre György nem mindennapi életpályát futott be. Életének fontosabb állomásai - a tudósítás szerint: 1746-ban született Senyeházán, szülei reformátusok voltak. Apja "nemes, de szegény szerű ember volt". Korán árvaságra jutott, de testvérbátyja, Imre János könyvkötő mester segítségével Debrecenben tanulhatott. "Nem lévén a tudományos pályához kedve", Pozsonyba ment, ahol Angrer Józsefnél csont és érc-műesztergályozást tanult. "...tehetsége lévén a mechanikusságra és az ércből való dolgozásra, magát nagy tökélyre vitte". 24-25 éves lehetetett, amikor elhagyta Magyarországot. Pozsony után Grácban, majd Bécsben dolgozott, aztán Franciaország, Anglia, majd újra Párizs következett, ahol sok esztendeig dolgozott. Párizsból a "spanyol király nevében Madridba hivatott" tíz évre szóló megbízással és igen magas fizetéssel. A megállapodásban szerepelt az is, hogy nem római katolikus volta miat nem háborgatják. Miután "királyi machinista"-ként letöltötte a tíz esztendőt, azt tervezte, hogy visszatér szülőhazájába. Terve a spanyol - francia háború miatt nem sikerülhetett. Sipos József tudósításának teljes szövege itt olvasható. Az Imre család neve szerepel a XVII - XVIII századi őrségi adóösszeírásokban. Így 1659-ben Senyeházán Imre Mártont és Imre Györgyöt írták össze, 1729-ben Imre Gergelt és Bajánházán Imre Tamást. Néhány évvel később a senyeházi Imre Györgyről azt jegyzik fel, hogy a faluból "elszökött". Sipos József Imre György apját nemesként említi, a senyeházi Imre család a valóságban jobbágy volt. A tudósításból az is kiderül, hogy Imre Györgynek legalább két fiútestvére volt. Imre János a könyvkötő mesterséget tanulta ki és egy ideig Debrecenben dolgozott. Imre Mihály süvegkészítő lett és Békésen telepedett le. Tehát mindhárom Imre fiú távol került szülőföldjétől. A Tudományos Gyűjteményben megjelent tudósítás szerzője Sipos József református lelkész 1775-ben született Kecskeméten. 1818-tól haláláig, 1840-ig Békésen szolgált. Az Imre Györgyre vonatkozó információkat Imre Mihálytól és családjától kapta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése