Őrök, Őrség, őrségiek - egy tájegység körülhatárolásának nehézségei (1. rész)

Az Őrség régi történelmi és néprajzi tájegység. Ha definiálni akarjuk határait, gyakran nehézségekbe ütközünk, szűkség-megoldásokra kényszerülünk. Azt mondjuk, hogy „szűkebben vett Őrség”, „tágabban vett Őrség”, „történelmi Őrség”, sőt „földrajzi értelemben vett Őrség”.

Vegyük sorra az Őrség definíciókat!

Őrség = az a terület, ahová államalapító őseink a határ védelme céljából őröket telepítettek. Az őrök kiváltságokat élveztek.

Ez a meghatározás csak kiegészítésekkel fogadható el, mert őrök és őrfalvak az Árpád-korban nem csak a ma Őrségnek nevezett területen voltak, hanem a határ mentén máshol is. A mai Őrség területén kívül, de annak közelében őrök éltek pl. Szentgyörgyvölgyön és a Zalalövő melletti (a ma már önálló településként nem létező) Pacsán.
Több olyan határ menti tájegységhez, kistájhoz köthető néprajzi csoport is van, amelyik a történeti adatok és saját hagyományai szerint is őrfeladatot látott el.

Ilyenek pl.

-         a Felsőőr-vidékiek

-         a Búr-mezeiek (a Kiskárpátok és Morva folyó közötti területen)

-         a tízlándzsások a Szepességben (saját közigazgatási szervezetük is volt, a tízlándzsás szék)

-         a túrmezeiek (turopoljeiek) Zágrábtól délkeletre

-         a székelyek, illetve egyes csoportjaik

Őrség = az a terület, amelyet a régi időktől fogva így neveznek.

Ez a meghatározás csak első olvasásra tűnik ostobaságnak. Hogy nevezhették volna másképp az Őrséget, mint Őrség? A probléma itt a következő: Az Őrség kifejezést – jelenlegi ismereteink szerint – csak a XV. században kezdték használni, tehát akkor, amikor az őri kiváltságok jelentős része már megszűnt. Az elnevezés még a vasi-zalai határvidéken sem fedi le mindazokat a területeket, ahol az Árpád-korban őrök éltek. E definíció szerint nem része az Őrségnek pl. Szentgyörgyvölgy, pedig ott ma is az őrök, maguknak időközben nemesi rangot szerzett utódai élnek. Ezt a meghatározást alkalmazva a XV. század vége és a XIX. század közötti időszakra vonatkozóan egy viszonylag jól körülhatárolható területet kapunk, amelynek földrajzi központja Őriszentpéter. (A XX. század elejétől az Őrségnek nevezett terület egyre bővül, határai pedig elmosódnak.)

Őrség – az a terület, amelynek lakói önmaguk közül őrnagyot és esküdteket választottak, tehát bizonyos belső önkormányzattal rendelkeztek.

E megoldás szerint az Őrség azon falvakat jelenti, amelynek lakói részt vettek az őrnagy megválasztásában. Az eredmény így egy az előbbivel nagyjából azonos, talán attól kicsit kisebb terület. A központ mindig ott volt, ahol az őrnagy lakott. Az időszak, amit a rendelkezésre álló források alapján figyelembe vehetünk, meglehetősen rövid, mindössze 200 – 250 év. Az őrnagyról az első konkrét adat a XV. század végéről származik, a XVIII. század elejétől kezdődően pedig, bár az elnevezéssel még egy ideig találkozunk, az őrnagyot már nem tekinthetjük az őrségi autonómia megtestesítőjének.

E meghatározást figyelembe véve az Őrség falvai közé a következő települések sorolhatók:

Szalafő, Őriszentpéter, Ispánk, Nagyrákos, Kisrákos, Iklód, Szaknyér, Pankasz, Pácod,

Szatta, Kerkáskápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormány, Hodos, Kapornak, Bükalja, Szomoróc, Kerca.

……

Folyt. köv.