----
Szentpéteri Batha György annak a Kiss Gergely kuruc ezredesnek a seregében szolgált hadnagyként, aki Béri Balogh Ádámmal együtt a sikeres 1704. évi hadjáratot vezette a Dunántúlon. Ettől fogva a váltakozó szerencsével folyó harcok során Kiss Gergely óbesterre általában a Stájerországba vezetett megelőző csapások irányítását bízták. Ezekben a portyákban vett rész Dániel Ferenc főhadnagy helyetteseként Batha György is. A kevés fennmaradt iratból csak a 1707. Szent Miklós nap tájban Stíriában tett betörésben („amidőn Alsó-Stíriát a kurucság fölrablotta volna” – mondják a kortársak) és a tótsági kvártélyozásban való részvételéről van adatunk.
1709. június vége, Heister Körmend melletti győzelme után többé
már nem sikerült visszahódítani vidékünket. A kuruc katonák visszatértek
családjukhoz, gazdaságukba. Néhányan a bujdosást választották, ők voltak a
„kóborlók”, közülük legfélelmetesebb hírnevet a szentpéteri Batha György vívta
ki magának, aki egy év múlva már Bécsben is ismert volt, amint ez kitűnik gróf Széchényi
György két leveléből.
1.
„Az mi illeti az kóborlókat az mi földünkön, Istennek hála,
immár alkalmasint kitisztultak, mivel egynek sem kegyelmeznek meg, valahányat
utolérnek, fölakasztják. Az őrségi lator, Batta nevű, az kóborol egynehányad
magával még a Rábán túl, de az is kézre kerül.”
1710. jún. 24. Bécs.
2.
„Ez az föld valamennyire lecsendesedett, most nem is
hallunk, Istennek hála, semmit is. Az egy őrségi Bata nevű tolvaj jár még
egynehányad magával.”
1710. júl. 07. Sopron.
Bártfai Szabó László:
Gróf Széchényi György levelei Ebergényi Lászlóhoz (1697-1724) 1. köt. Bp. 1929.
226. p. 108. és 109. sz.
Jellemző az is a Batha keltette rémületre, hogy az Őrség
környékén esett „közönséges” rablógyilkosságok mögött is őt és katonáit sejtik.
3.
Légrádi, ..., dörnyei polgárok Vas vármegyéhez, 1710.
(tartalmi kivonat)
A múlt hónap 6-án két bajánházi, Sohár Miklós és Ferencz
László őrségi kereskedők lejöttek a
légrádi szőlőhegyen lévő társukhoz, Roszmán Istvánhoz, akivel az elmúlt évben
együtt cimborálva disznóval kereskedtek. Harmadik társukkal, senyeházi Csépán
Bálinttal együtt azonban a légrádi és más polgároknak 1300 forinttal adósak
maradtak, de most a tartozást nem hozták magukkal Légrádra, hanem Roszmán
Istvánt magukhoz fölcsalták Senyeházára, és Csépán Bálint házánál átadták neki
a pénzt. Csépán ezután a két fent említett társát Roszmán mellé adta, hogy
Légrádig kísérjék. Útjukat ők azonban nem a Mura felé vették, „ hanem az nagy
erdőkben, amerre szinten már Bata katonái és tolvaj társai leselkedtek”, és
akik jó előre tudtak érkezésükről.
Szentgyörgyvölgy táján „Roszmán Istvánt ugyanazon tolvajok
megfogván (minden legkisebb megsértése nélkül azon késérőinek) a fejét
elütötték”.
Csépán Bálint felelős, sőt tettestárs Roszmán halálában,
ezért kérik a vármegyét, találjon módot az ő káruk megtéríttetésére.
Vas Megyei Levéltár,
Vas Vármegye nemesi közgyűlésének iratai, Kis- és közgyűlési iratok, 1710.
keltezetlen.
Nemesnépi Zakál György monográfiája írásban rögzítette a
helyi néphagyományt számunkra úgy, ahogy 1818-ban ezt ő Senyeházán hallhatta:
[Zakál György szövege szerkesztve:]
15. p. „A források között legnevezetesebb az, amely a
kotormányi bükkösben egy bükkgyökerekkel béfonyódott part alul folydogál. Igen
jó víz, amelyet messziről megkeresnek a lakosok és minden ívók dícsérnek.”
32. p.
„Közbeszéd, hogy egy Batha nevezetű őrvitéz a bajánházi régi
csordahajtó végén harmadmagával egy árokbul tüzelvén egy sereg teutont
[labancot] megfutamtatott és megölt. Ez az őrvitéz a kotormányi bükk alatt az
említett forrásbul iván, midőn a lovára felült, a sarkantyúval a puskáját
vigyázatlanul megszalasztotta és magát keresztül lőtte.”
Feltételezésem szerint Batha Györgynek, társainak, stájerországi
lovas portyáiknak még máshol is maradt emlékezete az őrségi nép körében, és persze ezt is Zakál „Leírásának” köszönhetjük.
A régi őrségi lakodalom szenvedéllyel átélt leírásának egy részletében olyan
mozzanat található, ami más vidékek menyegzői mulatozásában nem található meg.
65-66. p.
„...a násznagy vagy a vőfér zászlót ragadván »Hadra, vitézek!«-et kiált, a mordányok
megdörrennek, a nászsereg fölzendül, és jajgató muzsikaszóval követvén a
zászlót, megindul kóborlani, azaz
minden házhoz elmenni valahonnan a lakodalmas vendég van, és minden háznál a
násznak számára zsákmányolni. A kóborló nászsereg előtt az ajtó
megnyittatik, étellel és itallal röviden meg is vendégeltetik, táncolnak,
vigadnak, a muzsikusoknak bizonyos taksa fizettetik, a násznak számára tojás,
szalonna szedettetik és ez »kóborlu«-nak
neveztetik.
Hazatérvén
a kóborló nászsereg tüstént a
násznagynak elölülése alatt, aki némelyeket vesz maga mellé, »hadiszék» tartatik, hogy azok, akik a
kóborlásban magokat rosszul viselték, megbüntessenek stb.”
Nemesnépi Zakál György:
Eörséghnek Leírása
Szombathely, 2002.
