Az őrségiek fellépése a juh és kecsketartás ellen

Az őrségi állattartásról az 1600-as évek elejéig visszamenőleg viszonylag pontos adataink vannak. A „öreg marhát” (ökör, tehén, borjú, ló) többször is összeírták, kimutatva, hogy melyik településen, melyik portán hány van belőlük.

A „sertés marhára” és az aprójószágra vonatkozó források már nem ennyire részletezőek.

Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy a legfontosabb haszonállat a szarvasmarha volt. Igavonásra a szegényebb tehenet, a kicsit jobb körülmények között élők ökröt használtak. Lovuk csak a tehetősebbeknek volt. Jobbágyi szolgáltatásként rendszeresen kötelezték őket hosszú fuvarra, ez akár az Őrségből Grácig tartó több napos utat is jelenthetett. Ezt az utat ökrökkel, ritkábban lovakkal tették meg.

A török hódoltság idején a  kötelezően beszolgáltatandó adók és „ajándékok” között általában borjú szerepel. A töröknek adott „ajándékként” a sertés szóba sem jöhetett. Az őrségiek  juhot, kecskét nem tartottak, sőt a juh és kecsketartást kifejezetten ellenezték. Ennek oka az volt, hogy véleményük szerint a birkák tönkre teszik a réteket és marhalegelőket. 1732-őt követően, amikor sokan Somogyba szöktek, a Batthyányiak több településen is allodiális birtokokat, majorságokat alakítottak ki. (Ebben az időszakban jöttek létre pl. a kerkáskápolnai majorok.) A majorokba birkanyájakat is próbáltak telepíteni, amihez pásztorokat Zalából hívtak.

Az őrségiek az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején is igen határozottan léptek fel a birkatartás ellen. Előbb a földesurat kérték, hogy falvaikba ne hozzanak birkákat, majd a felsőbb hatósághoz fordultak panasszal.

Egyértelmű ígéretet nem kaptak, de a dolgok végeredményét tekintve a birkanyájak mégis kívül rekedtek az Őrségen.

A juh és a kecske a jobbágyfelszabadítás után sem vált őrségi állattá.

"A szőlőpásztor fizetését kiszettük, a rentánsokat feljelütük" - Kerkáskápolna hegyközségének jegyzőkönyvei (1832 - 1922)

Kerkáskápolna történetének érdekes és értékes dokumentuma az 1832-ben készült hegyközségi szabályrendelet és az 1832 és 1922 között vezetett hegyközségi jegyzőkönyv.

A szőlőhegy a falutól északnyugatra volt, közel a bajánházi határhoz. Az 1858-ban készült kataszteri térkép itt két csoportban összesen 16 boronából készült présházat ábrázol. A Nagy-hegy  nyugat – keleti irányban húzódó pincesorán akkor a tulajdonosok a következők voltak: Krizsay István, Krizsay József, Avas József, Bata József, (?),  Zsoldos Ferenc, Markó Mihály, Bicsák János, Avas Sándor és Avas Bálint, Avas Dániel, Krizsay József, Németh György, Keserű József. A Nagy-hegytől kicsit délebbre, a faluhoz kicsit közelebb volt egy észak déli irányú pincesor is, amit Kis-hegynek vagy Belső-hegynek neveztek. Itt a tulajdonosok: Póczak János, Simon Gábor, Törő Dániel. Voltak olyan szőlőtulajdonosok is, akiknek a területén a térkép készítésének idejében nem áll pince. (Természetesen ők is a hegyközség tagjai voltak.)

A hegyközség élén az elöljáróság állt, amelynek vezetője a hegymester volt, a többi tisztségviselő elnevezése alkalmanként változott.  Évente legalább egy alkalommal - Szent Márton nap környékén -  hegygyűlést tartottak. Ekkor jegyezték be a jegyzőkönyvbe az elmúlt évben történ olyan kihágásokat, amelyekért hegyközségi szabályrendelet (az „articulus”) szerint büntetés járt. Ilyentájt számoltak el a szőlőpásztorokkal is. Voltak évek, amikor tavasszal is volt hegygyűlés, sőt néhányszor soron kívüli összejövetelre is sor került.
A hegyközség autonóm testület volt, amely szinte az egész falut képviselte, hiszen majdnem mindenkinek volt szőlőbirtoka is. A faluban egyetlen nemes család élt, a Krizsay, de a szervezetben nekik sem voltak előjogaik.
A jegyzőkönyv jól tükrözi a birtokosok közötti alkalmi egyenetlenségeket, súrlódásokat is. Pl. 1887-es bejegyzésből kiderül, hogy a hegyközség közös költségeihez csak a régi birtokosok járulnak hozzá, az újak nem. Az utolsó hegygyűlésre valószínűleg 1895-ben került sor, a következő időszak bejegyzései már csak a birtokosok egymás közötti elszámolásáról szólnak. Az 1900. évi bejegyzés Kerkáskápolna község "volt szőlő birtokosait", az 1901. évi pedig "kerkáskápolnai hegységi érdekeltséget" említ.

A jegyzőkönyvbe az utolsó bejegyzést 1922-ben írták be. A hegyközség erre az időszakra végérvényesen megszűnt. Ma már egyetlen présház sem áll az egykori szőlőhegyen..

A hegyközség elöljárói voltak:
1840 - Markó József öreg hegymester (= főhegymester), Keserű István hegybíró ( = alhegymester), öreg Avas János, Bata Ferenc, ifj. nemes Krizsay János, Németh György, Szabó János, Szép János esküdtek

1857 - Avas János hegymester, Keserű József vicehegymester, Szabó Ferenc hegybíró, Bata József jegyző, Koczor Ferenc, Krizsay János, Krizsay József esküdtek

1869 - Markó Mihály hegymester, ifj. Avas Dániel hegybíró, Koczor Ferenc, Németh Dániel, Krizsay János öreg, Póczak Gábor, Szabó Ferenc esküdtek, Krizsay Gábor, Simon Gábor hegyhajdúk.

1887 - Németh József hegybíró, Avas Dániel elöljáró, Avas János, Balogh József, Póczak Gábor, Simon Gábor, Szép Gábor esküdtek

Néhány bejegyzés a jegyzőkönyvből

1834.

Az Szent Márton napi Hegygyűlés mely tartatott ilyen móddal.

1. Szabó János kertzai lakos kifizetődött  6 forint 30 krajcárral  (….)
2. Tóth Péter házánál [lakó]  Ábrahám Istvánné Simon Ferenc szőllejében barack lopáson tapasztaltatott. Büntetése az articulus szerint 4 Forint. Fizetetlen.
3. Császár István zsellérje vasárnapi napon gazdája szilvafáját megrázta. Tekintvén az elöljáróság nyomorult özvegyi sorsát, az articulus értelme szerint vele nem bánt. Semmi büntetése.
4. Ifjú Avas János Votegh János szőllő szénáját ( = szőlőben lévő szénáját) elvitte. ….. Büntetődött egy Forintra.
5. Votegh János felesége azt adta elő, hogy hallotta, hogy Avas Mihály azzal kérkedett, hogy [olyan] korai répapalántát vitt, mely volt Berkes Jánosé. Büntetése 4 Forint.
6. Avas József felesége a szőlőpásztor által szőlőlopáson tapasztaltatott. Büntetése egy Forint.
7. Tóth Péter szőlőpásztor restal (=? restanciája) 40 krajcár. Az articulus olvasáson nem jelent meg, büntetődik.

A Kápolnai Hegy érdemes elöljárósága a senyeházi nagyharangra adakoztak öt forintokkal. …

Ládába készpénz tétetett 3 Forint

1835. 
- Votegh János verekedésen tapasztaltatott Dora Józseffel, mely büntetlen maradt. 
-  N. (= Nemes) Krizsay János cselédje Németh György pincéje üstökje alól hordót hordtak el. Kérdés alá vonatik.

-   A szőlőpásztor fizetését kiszettük [kivettük a ládából], a rentánsokat feljelütük (= a restanciával rendelkezőket és a rendszabályok ellen vétőket feljegyeztük), a pásztor fizetését Keserű István kezére adtuk. A ládában maradt 5 Forint és 2 krajcár

1882, május 22.
Rendkívüli hegygyűlés tartatott, a gyepük megvizsgáltattak.
Avas Dánielé ... egészen rossz volt, Krizsay Sándoré ugyancsak rossz, Zsoldos Ferenc mellékgyepüje ugyancsak rossz. Póczak József a birtoka végében a kapuját nem csináltatta meg, a hegy mellett levő birtokára az átmenetet sem kapuval sem ággal el nem látta, egészen pusztán tartva tartja. A hegy keleti oldalán levő Avas Dániel megyésségével közös gyepü teljesen elpusztíttatott. A bemenetre használt hácskó kidöntetett .....  Az elintézés tovább halasztatott.

A kerkáskápolnai góré

Kerkáskápolna egyik ma is ismert régi  földrajzi neve a Várdomb. A helynév az 1800-as évek közepe óta a részletesebb térképeken is szerepel. Mindegyik térkép a falu nyugati felén, az országúttól északra jelöli, de a pontosabb elhelyezés meglehetősen bizonytalan. Van olyan térkép, amelyik az országúthoz közeli, a bajánházi községhatárnál lévő területet nevezi Várdombi-földnek, van, amelyik a temetőtől északra esőt jelöli Várdombnak.

A Várdomb elnevezés egyértelműen erődítményre utal, de a vár nyomait a terepen eddig még nem sikerült kimutatni. A vár semmilyen eddig ismert írott forrásban nem szerepel.

Ha nem volt vár, honnan a név? Utal-e valamilyen más elnevezés a várra?

Talán igen. A Vas megye földrajzi nevei kötet kerkáskápolnai adatközlői a falu északi részén az őriszentpéteri, nagyrákosi határ felé eső területet Górik néven jelölték meg. Nem valószínű, hogy kukoricagórék álltak itt. A góré leginkább a törökkorban használt építmény volt. A legtöbbször fa lábakon álló őrtorony, amit néha valamilyen módon meg is erősítettek. A góré nem volt hosszú életű, ha összedőlt, elégett könnyű volt helyette másikat építeni. Esetleg nem is ugyanazon a helyen, ahol az előző állt.

További adatok hiányában a kerkáskápolnai góré létezése is csupán feltételezés. Az Őrség belső területeinek védelmében lehetett szerepe. A Górik nevű területen álló őrtoronyból messze el lehetett látni keleti, délkeleti irányban. A kisebb – nagyobb török betörések is leginkább ebből az irányból voltak várhatóak.

Az 1848 - 49-es szabadságharc őrségi katonái

Az alább olvasható kimutatás 1867-ben készült az Őrségi járásban tartózkodó volt közhonvédekről, illetve azok özvegyeiről, árváiról. Tehát az összeállítás nem tartalmazza valamennyi 1848-49-es őrségi katona nevét, hanem - néhány kivétellel - csak azokét, akik 1867-ben még életben voltak.

Haaz Lőrinc - Hegyhátmarác (ma: Felsőmarác) - honvéd tizedes - 45. honvéd zászlóaljban szolgált, szuronytól megsebesült

Kulcsár János - Pankasz - honvéd tizedes - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált, golyótól sebesült

Kardos Ádám - Hodos - honvéd őrmester - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor: ev. lelkész)

Hodossy Ferenc - Kerca (ma: Kercaszomor) - a 2. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor: református tanító) - golyótól megsebesült

Kapitán Gábor - Viszák - honvéd tizedes - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Kecsmár József - Hodos - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Németh Dániel - Hodos - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor már halott volt, özvegye: Ábrahám Katalin, két árva maradt utána)

Karlovich László - Nagyrákos - közhonvéd - a 18.honvéd zászlóaljban szolgált - (a kimutatás készítésekor: vagyontalan zenész)

Szőke György - Pankasz - közhuszár - a Bocskay huszároknál szolgált - (a kimutatás készítésekor: "vagyontalan, szegény, sörtvés pásztor")

Simon István - Viszák - közhonvéd - a 47. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegy édesanyja elaggott, beteges)

Mihály István - Viszák - közhonvéd -a 47. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegye: Németh Rozália, három árva maradt utána)

Varga Mihály - Szombatfa (ma: Magyarszombatfa) - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált - golyótól megsebesült

Sipos György - Rábaszentmárton (ma: Hegyhátszentmárton) - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Sipos Péter - Ivánc - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegye: Németh Erzse, 3 árva maradt utána)

Orbán János - Szalafő - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Szabó János - Nagyrákos - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Orbán József - Szalafő - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Szakony József - Nagyrákos - közhuszár - a 10. huszár ezredben szolgált - megsebesült, nyomorékká vált

Bata Ferenc - Őriszentpéter - huszár - a 10. huszár ezredben szolgált

László Mihály - Nagyrákos - honvéd tizedes - a 45. honvéd zászlóaljban szolgált

Szabó Gábor - Őriszentpéter - közhonvéd - a 32.honvéd zászlóaljban szolgált

Kovács József - Őriszentpéter - közhonvéd - a 32. honvéd zászlóaljban szolgált

Kovács János - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Spilák József - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Kiss János - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Róka Dániel - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Nagy Ferenc - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Szabó Benedek - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Berta Ferenc - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Török József - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Györke József - Senyeháza (ma: Bajánsenye) - 44. honvéd zászlóaljban szolgált - meghalt (özvegye: Zakály Judit)

Bozsek Péter - Őriszentpéter - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált (a kimutatás készítésekor foglalkozása: megyei pandur)

Dora Péter - Kerkáskápolna - közhonvéd - "elholt a csatákban" (özvegye: Spilák Lidia, öt árva maradt utána)

Szabó István -Kerkáskápolna - közhonvéd -a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Siska János - (?) - közhonvéd - a 44. honvéd zászlóaljban szolgált

Avas erdők emléke az Őrségben

Az Őrségben is előforduló, de ma már alig ismert és használt földrajzi köznév az avas, illetve annak rövidült változatai az as és az ós. Régen az öreg, korhadó, saját magától "összeropannó" erdőt nevezték így. A fejsze nem látta avas erdők, gyakran a falu belterületétől távol estek, így csak utoljára kerültek művelés alá. Az egy-egy adott területre utaló elnevezés tovább élt akkor is, ha onnan az erdőt már kiirtották. Így már a XIX. század közepén készült kataszteri térképek is több helyen szántót, legelőt, rétet jelölnek avasként.

Néhány példa az őrségi avasokra:

Őriszentpéter:

- Kis-ós (Az 1858-as kataszteri térképen - Kis avas völgyi). A Kondorfára vezető úttól nyugatra.

Kerkáskápolna:

- Kis-as, Kis-avas. A Kerkától délre, a magyarföldi határszélen.

Kercaszomor:

- Kis-as. Kercától északra, a Szél-parlag keleti oldalán.

Hegyhátszentjakab:

- Ós (Pesty Frigyes 1864-es helynévgyűjteményében: Ovasi). A Felsőjánosfára vezető úttól keletre.

Kondorfa:

- Nagy-avas. A falutól északnyugatra, a csörötneki és a rábagyarmati határszélen.

(Ha ma valaki a Vasalja nevet hallva arra gondol, hogy a település nevében szereplő "Vas" a megyére utal, téved. A falu "Avasallya-ként szerepel a középkori oklevelekben. Az avas pedig eltorzulva ugyan, de még a közelmúltban is megtalálható volt a vasaljai dűlőnevekben. Pl. Ag-ós, Gyárek-ós, stb.)

Alkarika, Bajánfiaandrásháza, Farkasi, Iklód, Kánszeg, Könyeháza, Őrmihályháza, Pácod, Szentviszló - "ismeretlen" őrségi falvak

Az Őrségre vonatkozó írott forrásokban olyan településnevek is fel-felbukkannak, amelyek ma már nem használatosak. Az alábbi nevekkel a szűkebben vett Őrség területén találkozunk:

Alkarika, más néven Kápolnásfalu ( Alkaryka, Kapolnasfalw - 1428), Kápolnáskerca (Kapolnaskyrcha - 1452) Valószínűleg mindhárom elnevezés a mai Kerkáskápolnát jelöli. Kerkáskápolna az 1700-as évek elejéig Szalafővel és Őriszentpéterrel együtt az Őrség népesebb települései közé tartozott. Temploma volt, aminek pontos helyét nem ismerjük, talán a mostani temető környékén állhatott. A "Várdomb" dűlőnév pedig erődített helyre utal. A Kápolnáskerca név utótagja nem inkább a Kerca patakkal, mint Kerca faluval hozható összefüggésbe. A "Nagy-Kerka" (Kerka) és a "Kis-Kerka" (Kerca-patak) a falutól nem messze, Bajánháza határában egyesül.

Bajánfiaandrásháza (Bayanfiwandrashaza - 1428) Bajánházával azonos. 

Farkasi, Farkasfölde (Farkasy, Farkasfelde - 1350) Szomoróctól nyugatra, Domonkosfa vagy/és Tótkeresztú területén volt. Nem azonos a Szentgyörgyvölgye területén lévő Farkasival! 

Iklód A XIX. században beolvadt Kisrákosba. A név ma is ismert.

Kánszeg Dávidházától északra. Az elnevezés dűlőnévként, illetve a Kánszegi-patak elnevezésében máig fennmaradt.

Könyeháza (Kwnyehaza - 1428) Valószínűleg a későbbi Kotormánnyal (Kotormányszeggel) vagy annak nyugati részével azonos.

Őrmihályháza (1548) Valószínűleg Kotormány egy részével, annak keleti szerével azonos.

Pácod - (Pacuth - 1310) Pankasztól délre. A XX. század első felében néptelenedett el teljesen. A terület most Zala megyéhez tartozik. Korábban alkalmanként Vas megyéhez, illetve az Őrséghez számolták. Szentviszló - Kerca és Szomoróc között, a pataktól délre a "Pusztatemető" környékén. A Szent Vencel templomot 1208-ban említik először.