Az 1888-as településegyesítések őrségi vonatkozásai

1888. novemberében a Vasvármegyei Törvényhatósági Bizottság mintegy két tucat település közigazgatási összevonását kezdeményezte.Az Őrséget, illetve az Őrséggel szomszédos településeket az alábbi három határozati javaslat érintette:
- Domonkosfa (416 lakos) és a Bükalja (182 lakos) összevonása Az új község neve Domonkosfa.
Az indoklás szerint a "két község iskolailag és egyházilag együvé tartozik és összeépülve van".
- Kerca (317 lakos) és Szomoróc (212 lakos) összevonása. Az új község neve Kerca.
- Büdinc (339 lakos), Kisdolinc (112 lakos) és Nagydolinc (424 lakos) összevonása. Az új község neve: Károlyfalva.
A Reiszig Ede alispán vezetésével ülésező Bizottság mindhárom javaslattal egyetértett, a határozatot továbbküldték a belügyminiszternek, hogy azt "jóváhagyni és az egyesítést elrendelni szíveskedjék."
A jóváhagyás más esetben a legtöbbször csak egyszerű rutin eljárás, de most a Belügyminisztérium a három közül csak Domonkosfa és Bükalja egyesítését rendelte el.
Kerca és Szomoróc egyesítését legfőképp a kercaiak ellenezték, sikerült is megakadályozniuk. Az indok a a települések eltérő vagyoni helyzete. A két  község összevonására a harmincas évek legelején született ismét javaslat, de az a  kercaiak ellenállása miatt akkor is meghiúsult. Az egyesítést végül is csak 1942-ben valósult meg.
Domonkosfa és Bükalja összevonásának az előzményei érdekesek. Ezekre az előzményekre a megyei határozat csupán céloz: "a két község iskolailag és egyházilag együvé tartozik". Bükalja korábban  (kb. 1812-től 1863-ig) Szomoróccal  alkotott egy községet. Később 1863 és 1876 között egy sajátos köztes állapot alakult ki, ami végül a teljes szétváláshoz vezetett. A háttérben a Hodosról leváló domonkosfai evangélikus egyházközség és evangélikus iskola megszervezése állt (1876). Az új egyházközségnek több hívőre, az iskolának pedig több tanulóra volt szüksége, mint amennyi a székhelyközségben rendelkezésre állt.  Bükalján reformátusok és evangélikusok vegyesen éltek, de az 1800-as évek elején még a reformátusok voltak többségben. Gyakorlatilag ugyanez volt a helyzet Szomorócon is, de ott az evangélikusok aránya jóval kisebb. 1870 körül az evangélikusok szervező munkájának következtében az arányok kicsit módosultak. Bükalján és Szomorócon néhány család a reformátusról evangélikus hitre tért. Így az egyesítést megelőzően Bükalján már az evangélikusok voltak többségben, akik Domonkosfára jártak iskolába és istentiszteletre. Szomorócon mindvégig megmaradt a református többség, de néhány évig e falu helyzete is bizonytalan volt, hiszen voltak családok (köztük tekintélyesebbek is), amelyek az evangélikus Domonkosfa felé vonzódtak, míg mások a református Kerca felé orientálódtak.
A kicsi és szegény Szomoróc Domonkosfa és Kerca között magára maradt ugyan, de ez szinte öntudatra ébresztette a falu lakóit. Olvasókört alapítottak, tűzoltó egyesületet szerveztek.

A harmadik javaslat csak részben valósult meg. Csak  Kisdolincot és Nagydolincot egyesítették, Büdincet nem csatolták hozzá. A falu magyarosított neve nem Károlyfalva, hanem  Nagydolány lett. Büdinc pedig a Büdfalva nevet kapta.

Nem ez volt az első település-összevonás, amely az Őrséget és környékét érintette. 1863-ban összevonták Alsószombatfát és Felsőszombatfát, új neve Szombatfa lett, ami később Magyarszombatfára változott.
A XIX. században egyesült Kisrákos és Iklód, az új név előbb "Kisrákos és Iklód egyesített közzégek", majd Kisrákos lett. A század második felében lett egy község Kapornak és Domafölde. Itt a közigazgatási egyesítés ellenére a különállást még az 1888-as hivatalos elnevezés is tükrözi, amely "Kapornak és Domafölde egyesített község" volt.

Domonkosfa falutörvénye - 1651-ből

Mi Nádasdy Boldizsár és Darabos Gáspár egyező akaratból ide Magyarósdra* jövén, mivelhogy az mi damakosfai jobbágyaink között sok veszekedések voltak, hogy ennek utána ilyen veszekedés ne legyen közöttök, ilyen rendet szabtunk:
- Legelsőben választottuk a falu bírájának Szabó Andrást, az mellé tizenkét esküdtet. úgymint Póczak Mártont, Szabó Istvánt, Kóczán Tamás, Sebők Mihályt, Kóczán Balázst, Gál Pétert, Sebők Balázst, Sebők Mártont, Póczak Balázst, Sáncza Mártont, Márkus Gergelyt, úgyhogy ezután az mi veszekedés lenne közöttök, törvényesen eligazétsa a falu. Négy foréntig szabadsága legyen az falunak az egymás ellen való bírságlásra.
- Lélekmondás** nélkül ellegyenek, négy forént bírsága legyen.
- Az asszonyember, ha a falu böcsülete ellen szól, egyszer intse meg a falu, ha másszor is engedetlen lenne az faluhoz, pilingerbe*** tegyék, délig tartsák ott.
- Az kik penig az falu szabad útját elfoglalták, az falu reá menjen, igazétásba vegye, az mint azelőtt volt.
- A falu bírája házánál kalodát tartson, 12 forint bírság alatt. Azt ki megérdemli, beletétesse.
- Annak felette, hogy ezideig sok húzás-vonyás volt rajtok a borárultatás miatt, húsz forént bírság alatt hagytunk, vetettünk frangot**** jobbágyaink között, hogy senki bort ne áruljon közöttök ezután. Az ki penig a fölvett frangot felbontaná, hát tartozzék a falu bírája esküdtjeivel együtt húsz foréntig éré marháját elvenni az földesura számára.
- Ha penig a falu híre***** nélkül az polgár az földesurához menne panaszolni, 4 forint legyen az bírsága.
Kárban az marhákat nem szabad megölni, hanem behajtsák, az kárt megböcsüljék, megelégítsék róla.

Az melynek nagyobb biztonságára adtuk ez levelünket damakosfai jobbágyinknak, kezünk írásával és pecsétünkkel megerősétvén, az igazságnak állandó voltáért.

Anno 1651, 3 die July.

*  Ma Őrimagyarósd. Itt "adták ki" a rendeletet.
** Szitkozódás, a másik "lelkének" emlegetése. Pl. "Beste lélek, kurafi"
*** Pellengérbe
**** Rendelkezést hoztunk
***** A falu tudta nélkül

Vaslik, vasszar - gyepvas az Őrségben

A Domonkosfa és Kapornak határában lévő Vaslik (Vas-lik) földrajzi név a gyepvas jelenlétére utal. A gyepvas vagy más néven földvas a talaj felső rétegében kialakult gyenge minőségű, de könnyen kitermelhető vasérc. A Nyugat-Dunántúlon több helyen előfordult (pl. Tömörd , Vaspör, Vasvár környékén), végső soron Vas megye is erről kapta nevét.

A Vaslik elnevezésből arra következtethetünk, hogy nem csupán tudtak a gyepvasról, hanem azt ki is termelték. A vas feldolgozására valószínűleg helyben vagy a közelben került sor, bár gyepvaskohó maradványai egyelőre nem kerültek elő. (Magával a gyepvassal ma is több helyen találkozhatunk a terepen.) Az itteni gyepvasérc hasznosításának időszakát a XI-XIII. századra tehetjük.

A Vaslikhoz közeli, de Szomoróc területén lévő Kiskő környékéről azt tartotta a hagyomány, hogy ott „vasszaros” a föld. A vasszar nem elfeledett helyi tájszó, a kifejezést Magyarország és Erdély több pontján ismerik (ismerték). Jelentése földvas, (föld)vassalak. Az 1864-es Pesty Frigyes levelére válaszolva a szomoróci elöljárók fontosnak tartották közölni a Kiskőről, hogy ott „vasdarabokat lehetett több ízben találni”.

Bükalja (Bükkalja), Bük-hegy (Bükk-hegy), Bükkös

A Bükalja tűnik talán a legkevésbé érdekfeszítőnek az őrségi települések nevei közül. A névmagyarázat nem túl bonyolult, a bükkös hegy alatt lévő faluról van szó.

Azt, hogy hol van Bükalja – hajdan inkább így, egy k-val írták, bár előfordult a Bükkalja írásmód is – az Őrségben élők közül sem tudja mindenki. Nos, az egykor önálló falu 1889 óta Domonkosfa része.

Bükalja és Szomoróc népességét az 1800-as években többször is együtt írták össze, a két község már – már egy falunak számított. Bükalján és Szomorócon többnyire rokon családok éltek, mindkét falu többségében református volt, mindkettő a Batthyány családhoz tartozott. A tényleges, adminisztratív összevonás is több alkalommal szóba került, de arra nem került sor, mert a két települést együtt is túl kicsinek, a közigazgatási apparátus fenntartásához gyengének tartották. Bükalja „társa” így aztán Domonkosfa lett.

Szomorócot már akkor Kercával akarták „összeházasítani”, de különböző okok miatt, mint két részről olyan nagy volt az ellenállás, hogy arra nem került sor. Öt – tíz évenként rendre előhozták a dolgot, de az egyesítés csak 1942-ben történt meg.

Az 1700-as években Kerca és Szomoróc jóval távolabb volt egymástól, mint most. Szomorócon a Cserta falurész csak az 1700-as évek legvégén - a Pusztatemetőben lévő templom lebontása után - népesült be. A falu csak valahol a későbbi Balaitz-ház környékén kezdődött. A másik irányban Kerca is kicsit távolabb volt, hiszen a mostani katolikus templom környékén sem voltak még akkor házak.

A Bükaljától és Szomoróctól északra lévő területre utaló Bük-hegy (Bükk-hegy), illetve Bükkös elnevezés az XIV. század közepétől fordul elő írott forrásokban. A Bükalja (Bykalya) falunév 1393-tól ismert. Úgy tűnik a Bük-hegy elnevezés korábban nagyobb területet jelentett, ma már csak a Bükaljától északra lévő dombot jelölik ezzel a névvel. A földrajzi nevek mellett más adatok is bizonyítják, hogy ezen a területen bükkerdő volt. Voltak ugyan olyan időszakok (pl. XVIII-XIX. század fordulója), amikor az erdőterület jelentősen visszaszorult, de a falutól legtávolabb eső terület folyamatosan megmaradt erdőnek.

A szomoróci Bükkös

Szomoróctól északra van olyan jól körülhatárolható, több hektárnyi terület, ahol adatokkal bizonyíthatóan több mint 600 éve, megszakítás nélkül bükkerdő volt és az ma is. (lásd: mellékelt kép) Hasonlóan régi, de kisebb bükkerdőfoltokat találunk a Bükaljától északra a Bük-hegy környékén is.

Régi őrségi nemzetségek 3. - a Szép család

Az Őrség Szép nevet viselő családjainak lakóhelye az 1500-as évek közepétől egészen az 1700-as évek közepéig kizárólag Bükalja és Szomoróc volt. A két településen a Szép (Zeep, Zep) nevűek nem csupán “elő - előfordultak”, hanem gyakran a többséget alkották. 1550-ben Szomorócon Szép (Zyep) András, Szép Balázs és Szép Benedek nevét említik. 1555-ben Szomorócon összeírt 7 családfő közül 5 a Szép (Zep) nevet viselte. 1630-ban az Őrségben öt Szép család élt, három Szomorócon, kettő Bükalján. Százötven évvel később, 1751-ben Szép Ádámot, Szép Györgyöt, Szép Jánost, Szép Mihályt, Szép Mihályt (másik), Szép Miklóst - mint családfőket - Bükalján írták össze – tehát ebben az évben a faluban hat Szép nevű család lakott. A szomszédos Szomorócon további – kettő (egy újabb – Szép Mihály, és egy másik Szép János)
Az 1785-ben névsorban szereplő senyeházi Szép János az első, akinek neve nem az előbbi két község valamelyikéhez kapcsolódik.
Egyelőre nincs rá konkrét adat, de megfontolandó hipotézis: a Szomorócon és Bükalján a XVI. közepén igen jelentős súllyal jelenlévő Szépek, a Szomorócnak is nevet adó Zomor leszármazottai lehettek. Zomor – mint e helyhez kötődő személyről - 1409-ből van adatunk, Szomorócot (ezen a néven) – ebben az időszakban (1393-ban) említik először.
A szűkebben vett Őrség mellett Szép nevűeket találunk a közeli Szentgyörgyvölgyön és Nemesnépen is. Csak alapos kutatás deríthetné fel, hogy ugyanannak a nemzetségnek a két ágáról van-e szó. Szentgyörgyvölgy egykori őreinek a XV-XVI. században sikerült nemesi rangot szereznie, a szomoróciak és bükaljaiak őri kiváltságaikat elveszítve, jobbágyok lettek.
Az 1700-as- 1800-as évek fordulóján Pápán működött Szép Ábrahám ügyvéd. Az őrségiek 'korifeusa”, az “arany szabadság visszaszerzése” iránti törekvéseik támogatója volt. Szép Sámuellel (testvérével?) együtt, a református kollégium őrségi alumnusait is rendszeresen segítette.

Horváth Ferenc kercai plébános feljegyzése Rómer Flóris őrségi látogatásairól

Horváth Ferenc 1842-ban született Szombathelyen, Horváth Gáspár csizmadia és Keresztúri Anna gyermekeként. 1871 és 1922 között, több mint 50 éven át volt kercai plébános. Abban az időben filiaként a kercai plébániához tartozott Domonkosfa és Velemér katolikus temploma is.
Horváth Ferenc több úságban is publikált (Rábavidék, Idők tanuja, Szombathelyi Újság, stb.) Az elsők között hívta fel a figyelmet az Őrség régi templomaira, szorgalmazta a az egyházi építészet emlékeinek megóvását. 1922-től 1930-ban bekövetkezett haláláig a szombathelyi Deficientia (idős papok otthona) lakója volt.
1910-12 körül megírta a Hodos - Kerca - Velemér plébániák történetét. A kéziratban maradt mű bevezetőjében ír Rómer Flóris őrségi látogatásairól is:


"A nagy nevű, országos hírű régésztudós Rómer Flóris, volt bencés tanár, nagyváradi kanonok és az országos régészeti társulat aligazgatója többször járt Őrségben, kutatva a netán föltalálható régiségeket és főleg nagybecsű műemlékeket. Így, legutóbb 1873-ban legutószor látogatott el, hogy részint a bécsi világkiállításra némi háziipar készítményt, részint, hogy Velemér és Domonkosfa templomokat is megtekintse, mint régészeti műemlékeket.
Ez alkalommal sokoldalú beszélgetéseink közben, tán elgondolkodva látottak fölött, melyek mély benyomást tehettek lelkére; vagy a dicső múlt emlékei vonultak el lelki szemei előtt? … hogy annál kirívóbban lássa a szívtelen korszak süllyedését, mely kész volt elvetemülten rombolni őseik kegyes alkotásait; mert kitört belőle a felháborodás sóhaja: Rettenetes bűnt kelle elkövetni e vidék lakosságának, hogy Isten megvonta a kegyelem világosságát tőle a katolikus hit elvesztése által és a protestantizmusba engedte tereltetni."