Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában található Sanyaházi György 1705-ben Bajánházán elkészített, Kercán elmondott, majd Szentpéteren megismételt prédikációja.
A prédikáció 2005-ben – keletkezésének 300. évfordulóján - újra elhangzott Kercaszomoron. A megemlékezésre a Pusztatemetőben, az ősi templom maradványainál került sor. Itt, az 1705-ben még álló templomban, hangozhattak el annak idején Sanyaházi György szavai, amelyeket Ozsváth Imre református lelkész olvasott fel.
Sanyaházi György életútjáról egyelőre nagyon keveset tudunk. Csak feltételezhetjük, hogy 1670 – 1680 táján születhetett, valószínűleg Senyeházán. A Sanyaházi szinte bizonyos, hogy felvett név, viselőjének szülőhelyére, származási helyére utal. (Csupán néhány név a korszak ismertebb prédikátorai közül: Debreceni Ember Pál, Geleji Katona István, Szenczi Molnár Albert. Az előnév mindegyiknél a születési helyet jelöli.) Sanyaháziról még egy adat áll rendelkezésre, 1710 körül Tök községben (Pest megye) volt prédikátor. Egy 1743-as tanúkihallgatási jegyzőkönyv arról ad információt, hogy a korábban Senyeházán lakó Csipán (Csippán, Czipán) testvérek Tökre és Hajdúszoboszlóra távoztak. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy Sanyaházi György azonos a senyeházi Csippán Györggyel. Az 1666-os adóösszeírás Senyeházán Csippán (Czipán) István szabót említi, György az ő fia lehetett.
A Csipán (Czippán, Csépán) família valaha a környék tekintélyesebb családjai közé tartozott. Hozzájuk kapcsolódnak a Csipán-rét, Csipái dűlőnevek is (a Haricsánál).
Részlet Sanyaházi György prédikációjából:
„Mert akár az mi igyefogyott, utolsó végéhez s romláshoz jutott nemzetünket és megpusztult országunkat nézem, akár ami sirathatatlan állapotban és sorsban forgó nemzetünknek és országunknak oszlopit nézem, akár az előttünk lévő leczkét, - megkeseredett lélekkel szemeimbül könnyeim kicsordulnak, midőn ezeket elnézem -, zokogván ugyancsak azt mondhatom: szomorú az én lelkem mind halálig. Mert, ha megnézem szegény nemzetünket, elnézem szegény megpusztult hazánkat, imé, nincsen aki az Istennek szent helyén állana. Nincsenek az prophéták, megszűnt az örvendezők seregének éneklése. Elpusztultanak az Istennek templomi ugyannyira, hogy rókák és vadak lakják azokat. Mert imé, az kik felől azt reméllyük vala, hogy ezek után állana helyre szegény hazánk, ezek által oltalmazhatnánk édes hazánkat s igaz vallásunkat, ezek szárnya alatt nyugodnék az Istennek megnyomorodott Anyaszentegyháza, és hogy ezek által látnak naponként szép rendet az Istennek veteményes kertei, az scholák és az igaz vállás. Imé azok elvetettettek tőlünk, kik fogságra, kik számkivetésre. Oh, ha valaki az én fejemet vizekké változtathatná és az én fejemet könnyhullatásnak kútfejévé, hogy éjjel nappal keservesen sirathatnám szegény nemzetemnek sorsát s állapottyát, - eléggé megsiratnám. „
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése